Gyorskorcsolya-világkupa: bronzérmes az olimpiai bajnok magyar férfi váltó

Az olimpiai bajnok férfi váltó révén vasárnap egy bronzérmet gyűjtött a magyar csapat a rövidpályás gyorskorcsolyázók olimpiai kvalifikációs világkupa-sorozatának harmadik, debreceni állomásán. A nap összefoglalója.
Kovács M. Norbert

2021. november 21. 22:18

Gyorskorcsolya-világkupa: bronzérmes
az olimpiai bajnok magyar férfi váltó

A világcsúcstartó stafétában ezúttal két fiatal is lehetőséget kapott, ugyanis Liu Shaoang és Krueger John-Henry mellett Tiborcz Dániel és Nógrádi Bence szerepelt, míg Liu Shaolin Sándor pihenőt kapott. A magyarok sokáig az utolsó, ötödik helyen „utaztak”, ám Krueger előzésével és az olaszok kicsúszásával a magyar váltó feljött a harmadik helyre. Bár a folytatásban volt több ígéretes váltás és manőver is volt, de a kanadai és a dél-koreai kvartettet nem sikerült megelőzni.

 

A Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Jászapáti Petra, Kónya Zsófia alkotta vegyesváltó biztos érmet vesztett el, amikor befejező emberként Liu Shaolin karláncra lépett és emiatt elesett a harmadik helyen korcsolyázva. A staféta így végül negyedik lett.

 

„Nagyon megütöttem a fenekemet, emiatt döntöttünk úgy, hogy nem lépek jégre a férfi váltó fináléjában. Az eset után jeleztem a vezetőbírónak a történteket, mert ilyen nem maradhat következmény nélkül, akár a bokámat is eltörhettem volna”

 

– mondta az MTI-nek a 26. születésnapját szombaton az 500 méter aranyérmével ünneplő világklasszis, aki kifejezetten balszerencsésnek nevezte a vasárnapot, mert igazságtalannak gondolta az 1000 méteres kizárását az elődöntőben.

 

A fiatalok közül Tiborcz Dániel elárulta, hogy nagyon össze kellett kapnia magát fejben, mert kilenc perccel a finálé előtt szóltak neki, hogy korcsolyáznia kell Liu Shaolin helyett.

 

„Örülök, hogy megbíznak bennem és stabilnak látják a teljesítményemet. Csodálatos, hogy egy ilyen erős váltónak a tagja lehetek, de hatalmas teher is. A legfőbb feladatom, hogy ne veszítsek pozíciót a futásaim alkalmával, azaz ott adjam át a váltót, ahol átvettem”

 

– mondta Nógrádi Bence, aki a legfontosabb futamokban rendre szerephez jut a váltó stabil tagjai, azaz a Liu fivérek és a Krueger John-Henry mellett.

 

Egyéniben, ezúttal 1000 méteren nem termett babér a magyaroknak, ugyanis Kónya Zsófia és Jászapáti Petra, valamint Liu Shaoang a negyed-, míg Liu Shaolin az elődöntőben búcsúzott.

 

„Pályafutásom első sárga lapja volt. Azt hiszem, kicsit elizgultam a futamot. Ezekből tanulni kell. Életemben nem sikerültek ilyen jól az edzőtáborok, ennek megfelelően nagyszerű fizikai állapotban vagyok, de még nem nyertem vissza teljesen azt a Liu Shaoangot, aki tavaly vagy két éve voltam. Fejben kell utolérnem magamat. De az a sok munka és szorgalom, amit beletettem, remélhetőleg kifizetődik a pekingi olimpián”

 

– mondta a tavalyi vb összetett bajnoka, akit azért soroltak az egész mezőny végére 1000 méteren, mert egy futamban két szabálytalanságot is elkövetett.

 

A magyarok három éremmel zárták a vk debreceni állomását, mert a férfi váltó harmadik helye mellett szombaton 500 méteren Liu Shaolin győzött öccse, Liu Shaoang előtt.

 

A jövő évi, pekingi ötkarikás játékokra 1500 méteren 36 férfi és női versenyző jut ki, 500-on és 1000 méteren 32-32, a váltókban pedig nyolc-nyolc. A négy vk-versenyből a három legjobb eredményt számolják. Újdonság lesz, hogy az eddig csak vk-viadalokon szereplő, a magyaroknak két vk-aranyérmet hozó vegyesváltó bemutatkozik az olimpia műsorán. Az indulási jog kivívásához nem elég a legjobb 12 között zárni a számban, az is kell, hogy az adott ország mindkét nemnél legalább két egyéni kvótát szerezzen.

 

Peking és Nagoja után a harmadik állomásnak Debrecen adott otthont, majd jövő héten a hollandiai Dordrechtben zárul a vk-sorozat.

 

Eredmények

Férfi 1000 méter:

1. Hvang Tae Hon (dél-koreai) 1:25.425 perc

2. Pascal Dion (kanadai) 1:25.698

3. Itzhak de Laat (holland) 1:26.211

...9. Liu Shaolin Sándor

...30. Krueger John-Henry

...83. Liu Shaoang
 

A világkupa állása:

1. Dion 20 800 pont, ...

6. Liu Shaolin 7871, ...

14. Krueger 3436, ...

26. Liu Shaoang 776
 

5000 méteres férfi váltó:

1. Kanada 6:44.045 perc

2. Koreai Köztársaság 6:44.892

3. Magyarország 6:45.003
 

A világkupa állása:

1. Kanada 22 621 pont,

2. Magyarország 20 800

 

Női 1000 méter:

1. Suzanne Schulting (holland) 1:31.475 perc

2. Csoj Min Dzsong (dél-koreai) 1:31:789

3. Natalia Maliszewska (lengyel) 1:31.950 ...

12. Kónya Zsófia ...

15. Jászapári Petra ...

66. Bácskai Sára Luca

 

A világkupa állása:

1. Schulting 28 000 pont, ...

20. Kónya 1006, ...

23. Jászapáti 780, ...

53. Sziliczei-Német Rebeka 13, ...

59. Bácskai 7

 

3000 méteres női váltó:

1. Hollandia 4:06.698 perc

2. Kanada 4:06.769

3. Kína 4:06.782 ...

10. Magyarország

 

A világkupa állása:

1. Hollandia 28 000 pont, ...

10. Magyarország 4781

 

2000 méteres vegyesváltó:

1. Kína 2:39.386 perc

2. Kanada 2:39.651

3. Franciaország 2:40.417

4. Magyarország 2:46.965

 

A világkupa állása:

1. Kína 28 000 pont,

2. Magyarország 14 797

 

(MTI)

Tovább olvasom