Gyönyörűek a füvészkerti orchideák!

ZARÁNDOK
Sopronban, a belváros szívében, a Fő téren áll a Kecske-templom. Az épület egész évben különleges látnivalót kínál a helyieknek és a városba látogatóknak. A Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt gótikus templom Sopron egyik legmeghatározóbb épülete, a város egyik legkülönlegesebb, legrégebbi temploma. A Kecske-templom onnan kapta népies nevét, hogy az oldalához illesztett, 47 méter magas torony homlokzatát gótikus füzér és egy kecske díszíti. A nemesi családok közül többek között az Esterházyak, a Széchényiek és a Meskó család választotta a templomot családi temetkezőhelyül. E célra a templom, valamint a kolostor káptalanterme alatt több sírboltot is létesítettek.
TIPPADÓ
Ilyenkor mutatja legpompásabb arcát a szegedi Füvészkertben található orchideaház. A csaknem háromszáz egyedes gyűjteményt két éve rendezték össze egy üvegházba, szakszerű vezetéssel még többet tudunk meg ezekről a különleges növényekről. A több száz orchidea között vannak botanikai fajok és a kertészetekből jól ismert hibridek is.
AKTÍV
Sikeres évet zárt a Balf és Fertőrákos között található Csárda Természetvédelmi Központ, amelyet a tavalyi esztendőben adtak át. Az épület amellett, hogy a természetőrök munkáját segíti, természeti oktatóközpontként is szolgál. Az aktív turizmusnak, és a nemzeti parkoknak egyre nagyobb jelentősége van hazánkban, egyre népszerűbbek – ezt bizonyítja a Csárda Természetvédelmi Központ múlt évi látogatottsága is.
Egyszer már invitáltuk önöket a Szegedtől mindössze harminc perc alatt elérhető mártélyi Tisza-holtághoz. Most is ezt tesszük. Aki nem akar mást, csak sétálni egy jót a természetben, annak jó szívvel ajánljuk, hogy járják be a holtág kijelölt ösvényét Mártélynál. A természet már éled, és a Tisza ilyenkor tavasszal is elvarázsolja az embert. Azért túracipőt ajánlunk ide is!