Gyáni Gábor Hódmezővásárhelyen született, de ez a tény önmagán túlmutató jelentőségű lett a személyes életpályára. A történész a Radnóti-estek vendége volt a bölcsészkarhoz tartozó Café Radnótiban szerdán este.

A történész-akadémikus édesapja a koalíciós időkben (1945-1948) a megye főispánja volt, majd a vásárhelyi Bethlen Gábor Gimnázium igazgatója, és az 1956-os forradalom egyik helyi szereplője. Letartoztatták, hatéves börtönbüntetésre ítélték, ebből három és fél évet letöltött, az 1960-as amnesztiával szabadult. Ebben az élethelyzetben még az sem volt természetes, hogy fia gimnazista lehet. De az lett. Köszönhetően a középiskola új igazgatójának, annak a Grezsa Ferencnek, aki 1984-től lett oktatója és később irodalomprofesszora lett a szegedi egyetem bölcsészkarának. Baráth Katalin moderátor ennek kapcsán kérdezte: miért nem a szegedi egyetem tanult tovább?

Ezért nem Szeged

Az akkoriban Komócsin Mihály vezette szegedi pártbizottság átnézte a helyi egyetemre felvettek névsorát, és a lehető legrosszabb „ajánlólevél” lett volna Gyáni Gábor számára, hogy apját ’56-os tevékenysége miatt bebörtönözték. Ekkor 1968-at írtunk, így választotta a debreceni egyetemet, ahol olyan nagy hatású, Budapestről „száműzött” történész is tanította, mint Ránki György. 

Gyáni Gábor azzal korán tisztában volt, hogy diplomával a zsebében nem akar tanítani, így került Ránki közbejárására a Fővárosi Levéltárba, ahová annak vezetője, Ságvári Ágnes, Ságvári Endre húga vette fel. A levéltár egyik legnagyobb raktára a fővárosi bazilika altemplomában volt, ahol a fiatal kutató nyolc évig dolgozott. 

A történészt nem lehet konjunktúralovagnak nevezni – fogalmazott a beszélgetőtárs, Baráth Katalin, mert korán, már 1979 óta kutatta a nők társadalmi szerepével kapcsolatos kérdéseket. Teljesen értelmetlen kérdésnek tartja, hogy férfi létére miért foglalkozik a nő és a nők társadalomtörténetével. Ilyen alapon a történészeknek nem volna szabad foglalkozni a múlttal, mert arra vonatkozóan nincsenek primer ismereteik. A női témához hűséges maradt. Első könyve a Gyorsuló idő-sorozatban jelent meg 1983-ban Család, háztartás és a városi cselédség címmel, legutóbbi pedig 2020-ban A nő élete – történelmi perspektívában, az összefoglalás szándékával.

Identitás, trauma, társadalomtudomány

Ugyanebben az évben, 2020-ban jelent meg A történeti tudás című kötete – hangzott el a szerda esti szegedi előadáson, amely elméleti jellegű munka, és leginkább a történetírás alapjairól, problémáiról és dilemmáiról szól. Ennek kapcsán is kiderült, hogy Gyáni Gábort nagyon érdekli az identitás kérdésköre, és ezen belül a női identitásé. E kettő kapcsán jelezte: a történetírás alapja éppen az identitás. A történelem tanulmányázásába beemelte az addig onnan kiszorított egodokumentumokat – mások mellett a naplókat –, amik sokkal többet árulnak el más tényezők mellett az identitásról, mint a történetírás addig használ hagyományos forrásai. 

A beszélgetésen szó esett a traumakutatásról, a traumatörténetekről, arról, hogy mi nevezhető traumának, amit összefoglalóan extrém, speciális történelmi tapasztalatnak nevezett Gyáni Gábor. Olyan élményt, tapasztalatot, amihez nem volt, mert nem is lehetett szokva egy-egy társadalmi csoport. Ilyen mások mellett a koncentrációstáborok és szovjet munkatáborok (Gulag) világa. 

Az est moderátora az egyik legnagyobb hazai társadalomtörténésznek nevezte Gyáni Gábort, aki ennek kapcsán arról beszélt, hogy azok a történészek, akik az 1970-1980-as években kiszorultak az akadémiai fővonalból, azok kezdtek a politikatörténet helyett társadalomtörténettel foglalkozni. Részben belőlük nőtt ki a Hajnal István Kör.

A magyar történészekből hiányzik az elméleti érdeklődés – fogalmazott Gyáni Gábor annak kapcsán, hogy A történeti tudás címmel éppen ilyen művet írt nemrégiben. A jelenség részben érthető, mert a marxista szemlélettől történő megszabadulás után a hazai történészek fellélegeztek, hogy nem kell elméleti kérdésekkel foglalkozniuk. A marxista történelemszemlélet és –felfogás egyébként csődöt mondott – fejtegette. Ha jól értettem, ez már a rendszerváltás előtt bekövetkezett.

Elmélet pedig kell

A fürdővízzel együtt azonban kiöntötték a gyereket – vont mérleget, és jelezte, hogy az elméleti kérdések hanyagolása nem csak idehaza tapasztalható, hanem a világ egyik legjobb egyetemén, a Harvard történelemoktatásában is. Ott egyáltalán nem tanítanak elméletet. Pedig a Harvard Egyetem nem egy provinciális hely – tette hozzá humorosan. 

Gyáni szerint tisztásra vár, hogy mit tekintünk történelmi ténynek, történelmi bizonyításnak és történelmi tapasztalatnak. Ezeket elméleti szinten szükséges tisztázni, vagy egyszerűen szembe nézni ezek problematikusságával. A történetírásban mások mellett vizsgálni kell a véletlen és az esetlegesség szerepét – hangzott el. Ahogyan azt is, hogy tarthatatlan a német historizmus 19. században felállított tétele, ami a történészt a „félisten” szerepében kívánta látni, aki felette áll a dolgoknak.

De mi a tárgyilagosság?

A posztmodern történetírás szétrombolta ezt a képet. Egyfelől azzal, hogy a Leopold von Rankéhez köthető tétel a történészi semlegesség csak álobjektivizmushoz vezetett. Másfelől a kutatásból éppenséggel nem kell kizárni a történész személyiségét, ami döntővé válik a történelem elbeszélésében – hangzott el a gondolatmenet. Feltette a kérdést, hogy ez tárgyilagos történelemíráshoz vezet-e, amire maga válaszolt nemmel. De mi a tárgyilagosság? – bizonytalanította el hallgatóságát.

Esze ágában nincs önéletrajzot írni – válaszolta Baráth Katalin kérdésére, és beszélt arról is, hogy az Akadémiáról leválasztott kutatóintézet munkatársaként nem tapasztalt semmilyen kormányzati befolyásolási kísérletet munkája kapcsán. Politikai-ideológiai nyomás nincs, de ez még változhat – vont mérleget a 2018 óta eltelt időszakról.

Úgy vélte: történésznek lenni azt jelenti, hogy birtokában van a szakmai kompetenciáknak. Magát olyan történésznek látja, aki ír és kutat egyszerre. Sokszor írás közben dől el, milyen kutatási adatokra van még szüksége, és milyen kutatási irányokba szükséges még tájékozódnia. 

A moderátor nevezte az est végén Gyáni Gábort sztártörtésznek, és arra kérte, adjon tanácsot, mit tegyenek a pályájuk elején álló történészek. A lehetőség nagyon kevés számukra, ezért úgy vélte az akadémikus, olyan állásokban várják a jobb idők eljövetelét, mint ő tette fiatalkorában, levéltárosként.