Gulyás Gergely: A tanártüntetések valójában Dobrev Klára-ellenes tüntetések

A kormányinfón kiderült, hogy ha létrejön a megállapodás az unióval, indulhat is a pedagógus-béremelés: jövőre 20,8 százalékkal, 2024-ben 25 százalékkal 2024-ben pedig a jelenlegi bázishoz mérten közel 30 százalékkal emelik majd a tanárbéreket. Ez azt jelenti, hogy 2025-re 777 ezer forint körül lehet átlagosan a pedagógusok havi fizetése.
Kékes Viktória

2022. október 13. 22:07

Gulyás Gergely: A tanártüntetések valójában Dobrev Klára-ellenes tüntetések

A már megszokott csúszással kezdte meg a sajtótájékoztatót Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszter ismertette azokat a jogszabályokat, amelyeket az Európai Bizottság kiengesztelésére fogadott el az országgyűlés, kiemelve az Integritás Hatóság felállítását. Orbán Viktor ma levélben köszönte meg mind a 26 tagállam kormányfőjének, hogy a határidő hosszabbításához hozzájárultak. (Két hónap haladékot kaptunk – a szerk.)

 

Gulyás szerint, ha létrejön a megállapodás az unióval, indulhat is a pedagógus-béremelés: jövőre 20,8 százalékkal, 2024-ben 25 százalékkal 2024-ben pedig a jelenlegi bázishoz mérten közel 30 százalékkal emelik majd a tanárbéreket.

 

Magyarországnak is inflációt jelent, hogy elszabadultak az energiaárak Európában – tért rá az energiaválság kérdésére a miniszter. Gulyás szerint két kérdés van, hogy van-e elég földgáz, a másik kérdés, hogy mibe kerül? Utóbbira mindig az a válasz, hogy sokba, de Magyarország olyan helyzetben van, hogy folyamatosan tölthető a gáztartalék:

 

„Fél évre akkor is elegendő lenne a gáz Magyarországon, ha egyetlen molekula se érkezne”– jelentette ki.

 

Forrás: MTI/Balogh Zoltán

 

Kérdésekre válaszolva a Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta:

  • Holnap elkezdik a Nemzeti Konzultációs kérdőívek kipostázását.
  • Az ellenzéknek juttatott külföldi kampánytámogatásokhoz képest „a Tocsik-ügy kismiska volt”.
  • Reális, hogy még idén megállapodás szülessen az unióval, és jövő év elején jöhetnek az uniós pénzek.
  • A halmozottan hátrányos helyzetű térségekben magasabb fizetést adnának a tanároknak: ott a diplomás átlagbér 90 százaléka a cél, nem a 80.
  • Olyan jogi kategória, hogy polgári engedetlenség nincs, ezért erről Gulyás nem akar beszélni - reagált a Kölcseys tanárok kirúgására, de megismételte az álláspontját, miszerint a tanárok követelése jogos.
  • Ma délelőtt (ismét) csúcsot döntött az euró, a dollár és a font árfolyama is. (Egy euró 434,110, a dollár 447,930, a font pedig 495,920 forintot ért egészen pontosan.) Gulyás szerint mindez a szankciók hatása. (A valóságban a régiós valuták közül csak a forint állt a földbe. - a szerk.)
  • Az RTL rákérdezett az önkormányzatok által javasolt nemzeti energiacsúcs összehívására. Gulyás szerint mindenkivel fog a kormány tárgyalni - külön-külön.
  • A Kölcseys tanárokat kirúgó Marosi Beatrixról a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt állította nem tudja kicsoda és azt sem mennyit keres. (Hadházy Ákos mai Facebook-posztjában arról írt, hogy a plagizáló tankerületi vezető havi 1 millió forintot keresett 2021-ben.)
  • Kikezdhetetlen logikával alátámasztva Gulyás végül arra jutott, hogy a jelenlegi tanártüntetések „Dobrev Klára-ellenes tüntetések”. (Mert a baloldal az ellen harcol, hogy megkapjuk a pénzt Brüsszelből.)
  • A Népszava kérdésére pontosította Gulyás, hogy nem a helyreállítási alapból, hanem a kohéziós pénzekből fizetné a kormány a tanárok béremelését.
  • A közelmúltbéli iskolai késeléssel kapcsolatban Gulyás úgy gondolja, szükség van az iskolaőri rendszer bővítésére.

 

Forrás: MTI/Balogh Zoltán

 

  • „Mi nem megszorításokkal képzeljük el a kiutat nehéz gazdasági helyzetből” - válaszolt Gulyás a 24.hu nyilvánvaló megszorításokat (rezsiemelés, katások adóemelése, extraprofitadó, beruházások elhalasztása) firtató kérdésére.
  • Az etyeki fideszes polgármester Facebook-posztjában leírtakat (Zólyomi Tamás mételyezőknek, ármánykodóknak, ferde gondolkodásúaknak nevezte az október 6-i megemlékezést kihagyó tanárokat) túlzónak és az érzelmeket felkorbácsolónak minősítette, de azt nem mondta ki, hogy nem ért vele egyet.
  • Drága a bevásárlás (Drága bizony: szeptemberben hivatalosan is 35,2 százalékos volt az élelmiszer-infláció - a szerk.), de Gulyás szerint nem kellene lebecsülni az árstopok hatását.
  • Ismét elmondta, hogy (például a jócskán alátervezett infláció miatt) december elején ismét áttekintik a jövő évi költségvetést.
  • Azt elképzelhetőnek tartja, hogy a forint-euró árfolyama ismét 400 forint alá csökken.
  • Hősiesnek tartja, hogy az ukránok védik a saját területüket és a magyar kormány legitimnek tartja az ukrán kormányt.

 

Címlapon

mutasd mind

Vélemények

mutasd mind