– 2021 végén azt gondoltuk, újra normális lehet az életünk, nem a bezártságról és a közösségek elhagyásáról kell beszélnünk. De most újabb félelmek terhelnek bennünket, a szomszédban háború dúl, a megélhetés egyre nehezebb. Ilyenkor, karácsonykor talán még nagyobb szükségünk van a lelki táplálékra. Mi lehet ez?

– Mindenki megtapasztalja, hogy olyan dolgok történnek, amelyekre józan ésszel senki nem számított. Az élet több területén is bizonytalanság vesz körül bennünket. Nem tudjuk, mi vár ránk, hogyan fogunk megélni, mennyire eszkalálódik az orosz–ukrán háború, ezért félelmek vannak bennünk. De az egyik adventi szentmise olvasmányában találtam egyfajta választ. Jézus az evangéliumban, illetve Izajás próféta a könyvében arról beszél, hogy ha valaki a házát – azaz életét – nem sziklára építi, és jön a zápor, a süvítő szél, akkor az építmény könnyen semmivé lesz. Izajás így fogalmaz: „Nyissátok ki a kapukat, hadd vonuljon be az igaz nép, amely megőrzi a hűséget, amely meg van győződve arról, hogy az Úr megőrzi békében, mivel benne bízott. Bízzatok az Úrban örökkön örökké, mert az Úr egy örökké megmaradó szikla.” Erős megerősítés és üzenet: az Úr megőrzi a hűséges népét. Papként nem tudok mást mondani, mint azt, ha Isten velünk, ki ellenünk.

– Rengeteg erőteljes külső hatás ér bennünket. A lelkekben érezhetően nőtt a feszültség, a düh és a harag. Miben segíthet a hit és az Isten útmutatása?

– Egyszerre sok és sokféle negatív impulzus érhet bennünket, amelyek könnyen fölhergelik még a jámbor embert is, kétségbeesést, haragot hozhat vagy enerválttá, immunissá tehet bennünket. Ne felejtsük el: az advent mindig az elcsendesedés időszaka. Ilyenkor magunkba kellene szállni és elgondolkodni. Hívő és nem hívő ember számára egyaránt nagy segítség lehet ez a megnyugvás. A hívő embernek pedig ott a lehetőség, nagyobb távlatban, nem csupán földi szempontból tekinteni a világra, Isten és a hit a kapaszkodó. Nem oldja meg a helyzetet, de egész más szemléletet biztosít a bajban. Találkozunk sok kétségbeesett emberrel, azt kérdezik: mi lesz velem, a családommal az anyagi problémák, a betegségek vagy a munkanélküliség miatt. Nem tudjuk, meddig fajulhat el mindez, de van kapaszkodónk. Itt az év vége, a karácsony, a legbensőségesebb, leginkább családi ünnepünk, amikor egy gyermek születését ünnepeljük.

– Mit jelenthet Jézus születése a ma emberének?

– Minden gyermekkel egy szebb, jobb, újabb világ reménye érkezik el. Karácsonykor megszületik a remény, vágyódás a megújulásra. Jön az év vége a reménnyel, hogy bárcsak valami újjal tudnánk tovább haladni. Ha az emberben ez a transzcendentális remény születik meg, nem csupán önmagában bízik, esetleg a jó kormányzásban, netán az uniós pénzek megérkezésében – ezekben is lehet, de ezek túlzottan evilági kategóriák –, amelyek persze kellenek az életünk normalizálódásához, de önmagukban bennünket senki és semmi nem tud megmenteni, evilági messiások sem. Bennünket, a világunkat egyedül az Isten Fia, Jézus Krisztus tudja megmenteni. Advent, a karácsony és Jézus Krisztus születése az elcsöndesedő, magába térő ember számára hitet és szeretetet ad. Ilyenkor emberséget járunk tanulni, igaz emberré kellene válnunk.

– A 2023-as év sem ígérkezik sokkal könnyebbnek. Mivel vértezhetjük fel magunkat a következő esztendőre?

– Az egyik paptársam mesélte, hogy amikor pár éve megérkezett Békés megyébe az új szolgálati helyére, egy idős egyháztanácsos ezzel fogadta: „Plébános úr, nekünk itt minden megvan a faluban, egyedül csak a szeretet hiányzik.” A jómódú gazdák között gyakori a torzsalkodás, az egymásra mutogatás, a szeretetlenség. Az iskolában van ugyan 170 hittanos, de közülük senki nem jár templomba. Papként látom az összefüggést a kettő között. A hit, a szeretet segítene a legtöbbet. 

János apostol azt mondja az első levelében: „szeretet az Isten, aki szeretetben él, Istenben él és Isten őbenne”. Kellhet ennél több? Ha szeretetben vagyok, az vesz körül, eltölti a szívem, akkor tudok az embertársaimmal normális és szolidáris lenni. Fontos üzenete a karácsonynak, hogy az Isten Fia emberként jön közénk, eggyé lesz velünk, minden emberrel azonosult, mindenki azonosulhat vele. Ez a szolidaritás: hiszen Jézus Krisztus is volt magzat Mária méhében, majd nem menekítette ki az Isten a gyermekét a világból: szenvedésen, gyötrelmeken ment keresztül, egészen a kereszthalálig. Ha befogadjuk életünkbe karácsony üzenetét, vagyis, hogy Isten szeret minket és szolidáris velünk, mert megváltót küldött, akkor ezt a megtapasztalt szeretetet tovább tudjuk adni embertársainknak.

– Az elmúlt három év nehézségei nyomot hagytak a felekezete életén?  

– Úgy tapasztalom, hogy az egyházközségünkben inkább megerősödtünk, még szorosabbak lettek a kapcsolatok, az egymásra figyelés. Szeptember 1-jén, a tanévnyitó szentmisén, a templomunkban megjelent több száz diákot arra kértem, hogy perselyadományainkat egy nehéz sorsú ambrózfalvi édesapának és a közelmúltban félárván maradt két kisfiának ajánljuk föl. Szép összeg gyűlt össze. Próbáljuk a tanítványainkat ilyen módon is nevelni. Azt gondolom, hogy minél többet adunk, annál jobban fogunk gazdagodni, többek leszünk. Szent Pál a rómaiaknak írt levelében az áll: „az Istent szeretőknek minden a javukra válik”. Az élet próbatételei a küzdeni kész embert megedzik. 

Lehet, hogy nem futja halászlére és ajándékokra karácsonykor, de azt a kis, szerény asztalt sokan, szeretetben üljük körül, akkor a lényeg megvan, ez a legnagyobb gazdagság. Ha a szeretetspirál elindulna az emberi kapcsolatokban, akkor a világ jobb hellyé válna. Rajtunk múlik, hogy elfogadjuk-e azt az ajándékot, amit a karácsony mély, spirituális, vallási üzenete jelent. János első levelében az áll: „Megismertük a szeretetet, amellyel Isten szeret minket, és hittünk benne.” Ez a karácsony. Albert Schweitzer azt mondta: 

„Embernek lenni nagyon nehéz, de másnak lenni nem érdemes”.