Gonosz konstrukciót agyalt ki Pintér Sándor az egészségügyi etikai eljárásokra

Az orvosi kamarától elvett etikai ügyeket a megyei kórházakra testálná a belügyminiszter, ezek működését az intézményeknek kell kigazdálkodniuk. A másodfokon eljáró Egészségügyi Tudományos Tanácsot viszont a kiszabott bírságok tartanák el.
Szlavkovits Rita

2023. március 26. 08:01

Gonosz konstrukciót agyalt ki Pintér Sándor az egészségügyi etikai eljárásokra

Egy tollvonással szüntette meg a kormány a Magyar Orvosi Kamara kötelező tagságát, és egyúttal elvették a testülettől az etikai eljárások lebonyolítását is. Első körben arról volt szó, hogy az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) veszi át az etikai ügyeket a kamarától, ennek a grémiumnak viszont sem tapasztalata, sem szakértői gárdája nincsen. Ezt láthatta be a Belügyminisztérium, és módosította úgy a terveit az etikai eljárásokkal kapcsolatban, hogy a tanács a feljebbviteli testülete lesz az első fokon eljáró bizottságnak. Mindez a Medicalonline által megismert kormányrendelet, egyelőre tervezet.

 

A korábban a MOK 27 területi etikai bizottságának a hatáskörét vennék át a Regionális Etikai Tanácsok, ezek az első fokú etikai bizottságok a megyei, irányító kórházakban fognak működni, és az intézménynek kell kigazdálkodniuk a működésükhöz szükséges pénzt. 

 

Az alapítványi egyetemekhez tartozó, vagy azok fenntartásában működő intézményekben nem kell létrehozni ezeket a Regionális Etikai Tanácsokat a lap által megismert tervezet szerint.

 

A tervezet szerint az alapítványi egyetemekhez tartozó intézményekben nem kell létrehozni a Regionális Etikai Tanácsokat

 

Etikai ügyekben másodfokon az ETT elnöksége jár el. Az ETT etikai bizottságainak – mint fogalmaznak: „a Bizottság és a Másodfokú Bizottság” – működését, a tagok díjazását és költségeinek rendezését az eljárások során kirótt pénzbírságokból kellene fedezni a tervezet szerint. Az ETT figyelmeztetést, megrovást, valamint pénzbírságot szabhat ki etikai vétség esetén, ami a mindenkori legkisebb kötelező munkabér havi összegének, jelenleg 296 400 forint, tízszerese lehet maximum, tehát esetenként közel 3 millió forint.

 

A MOK évente nagyjából 700-1000 esetben járt el, a 144 orvos mellett jogászok, ügyintézők vettek részt ebben a munkában. A kamara az eljárások lefolytatását biztosító működésre évente 10 millió forintot kapott. A bírságokból is volt eddig is bevétel, de az a MOK szerint néhány millió forintot jelentett.