Folytatódott a 49 korrupt pénzügyőr pere Szegeden

A pénzügyőrök 2017 októbere és 2018 májusa között, a Röszke Autópálya Határátkelőhelyen dolgoztak és külföldi utasoktól, buszsofőröktől, tehergépjárművezetőktől rendszeresen fogadtak el készpénzt. A vádlottakat öt évvel ezelőtt, 2018-ban tartóztatták le.
Az 1573 oldalas vádirat szerint a 49 pénzügyőr az érintett időszakban összesen 4356 esetben fogadott el kenőpénzt, az összegek jellemzően ezertől húszezer forintig terjedtek. Volt olyan, aki egyetlen nap alatt 66 alkalommal tett zsebre csúszópénzt. Egy másik vádlott terhére pedig 684 rendbeli vesztegetés róható fel.
A keddi tárgyalási napon tanúkat hallgatott meg a bíróság. Egyikük egy olyan személy volt, aki maga is részt vett a vesztegetésben, de ügyében már jogerős ítélet is született, Most tanúként állt a bíróság elé, így nem volt kötelező minden kérdésre válaszolnia, de a legtöbbre mégis felelt. Azt elismerte, hogy ő is fogadott el pénzt. Ezt követően dr. Gaudi Tibor bíró a pénz útjára volt kíváncsi, a szétosztás folyamatára, valamint arra, hogy ki mekkora összegeket fogadott el.
A tárgyaláson elhangzott, a korrupt pénzügyőrök összehangolták tevékenységüket, a pénzt egymással megállapodva gyűjtötték, és abból általában havonta kétszer részesedtek. Az ügyészség szerint ezzel a vádlottak intézményesítették a korrupciót és az mindennapi rutinná vált. A per további tanúk meghallgatásával folytatódik majd az elkövetkező napokban.
Az ügyészség az elsőrendű vádlottra 7 év szabadságvesztést és több mint 4 millió forintos vagyonelkobzást, a többi vádlott esetében pedig vagyonelkobzás mellett, 2-5 év szabadságvesztést kért.