Folyó szeli ketté – Sinkovics Gábor jegyzete

Sinkovics Gábor

2022. március 16. 13:29

Folyó szeli ketté – Sinkovics Gábor
jegyzete

„Minden népnek olyan vezetője van, amelyet megérdemel.”

(Kondor Vilmos)

 

Feltámadt a szél. Lendületesen söpör, vágtat végig a Kárpát-medencén, és menet közben megrángatja a világot, meghajlásra készteti a fákat. És be-bekúszik az ingek, trikók, felöltők alá egészen a lelkünkig. A tavasz levette a maszkját velünk együtt és megmutatta magát. Óvatosan a sétával, elnökasszony, nehogy egy hevesebb szélroham kikapja a füléből azt a cuki narancssárga OV22 feliratú fityegő, libegő fülbevalót! Bevallom, nehezen megy ez az elnökasszony megszólítás. Olyan ez, mintha engem hívnának a Bugatti autókat gyártó cég vezérigazgatójának, vagy egy Bordeaux környéki camembert sajtokat gyártó üzem vezetőjének.

 

Nem értek hozzá. És nem vagyok odavaló.

De, ahogy láthattuk a közvetítésben, ön is zavarban volt a Parlamentben, amikor egyszer csak, mint a mesében, az ország első emberévé választották. Rémmese ez sokaknak, ezt fogadja el. Még akkor is, ha a negédes ceremónia alatt a saját családjához beszélt, a szokásos széles mosollyal az arcán. Az az erőltetett vigyor immár a védjegye – majd így kerül bele a neve a történelemkönyvekbe.

Mert ott lesz, és ez is ennek a szélfútta, zaklatott országnak az egyik tragédiája.

 

A kádervilág, a helyezkedők világa, a talpnyalók, a rendszerszolgák, a jellemtelen kiszolgálók világa. De megéri hűségesnek lenni a párthoz, a vezérhez, megéri ormótlan, idétlen narancssárga fülbevalót hordani, hiszen lám meg van az eredménye. Ha azt kérdeznék egy riportkörúton az ország lakóitól, hogy mit gondolnak, mivel érdemelte ki ön a köztársasági elnöki tisztet, a legtöbben azt válaszolnák: hiszen olyan kedves, aranyos, mosolygós, közvetlen teremtés...

 

És valóban.

De hagyjuk is, már túl vagyunk rajta, mert minden népnek olyan vezetője van, amelyet megérdemel. Ebben a mondatban minden benne van rólunk, magyarokról. Hagyjuk magunkat hülyíteni, az orrunknál fogva vezetni. Látszólag elfogadjuk a folyamatos lopást, a folyamatos hazugságot, a folyamatos magyarázkodást. Megérdemeljük a sorsunkat.

 

De önnek, önöknek sem lesz könnyű az előttünk álló néhány év elnökasszony. Már nem lesz elég a bájolgás, a cukiskodás, a közhelyek puffogtatása. Bár talán ebben lehet, hogy jobb lesz, mint elődje, a világ legunalmasabb embere. Üres a kassza, kifizettek mindent és még annál is többet, hogy megvegyék a népet. Hogy megvásárolják a szavazatokat, hogy bebiztosítsák a hatalmukat. De még ennél is van nagyobb bűnük, és ez március 15-én tökéletesen látszott.

 

Folyó szeli ketté.

Pestet és Budát.

 

Magyar zászlót tartó ember egy túlparton lévő magyar zászlót tartó embertől.

 

A nemzetet, amely végérvényesen megosztódott: a jobb és bal parton ragadt.

 

Szégyenletes nap volt ez, a maga emelkedettségével, megható, felkavaró, reményteli, kétségbeesett, dühös és lelkes pillanatival együtt is.

 

Két Magyarország létezik, és a kettő között már nincs határőrség, nincs átjárás.

Fal emelkedett, áthatolhatatlan fal. Az ön főnöke, elnökasszony büszke lehet a művére. Büszke lehet arra, amit az elmúlt tizenkét évben szisztematikus, mindennapos üzengetésével, megjegyzéseivel, megbélyegzésével és vádaskodásával elért.

 

Gyalázat.

De ön, elnökasszony elégedetten nézhette az övéit, a saját csapatát, a fordított falusi turizmust, a buszok végtelen sorát a Bajcsy-Zsilinszky úton és a vonuló tömeget, a békemenet résztvevőit, akiket aztán csak úgy betyáros virtussal minden ellenzéki táblát, hirdetést ripityára törtek menet közben. De ez is belefér, hiszen az ellenséget, a másik magyart gyűlölni kell, ütni, vágni, leköpni. Legszívesebben monitorokkal, rézágyúval, vagy csúzlival lőttek volna Budára ezek az igazi mélymagyarok, a mi bölcs vezérünk lelkes hívei. De látta-e elnökasszony azokat a méltán közkedvelt, jelentőségteljes arcokat ott az önök békehadtestének az elején? Látta-e a népszerű táncdalénekest Győzikét, aki két öngyilkossági kísérlet között úgy döntött, megmenti a hazát? És látta-e sokak első számú kedvencét, Fásy Ádámot, ezt a remek dalszerződalnokot, főzőmestert, szépségverseny-gurut, ezt a bölcs gondolkodót? És ott volt még Pataki Attila, aki nem csak a két lábon járó ellenségtől, de az idegenek inváziójától is megvéd bennünket. Ők mentek elől, a kurvaanyázós, modernkori Tinódi Lantos Sebestyénnel. A haza hangjával. És vitték, mert volt pofájuk cipelni a No War feliratot, mint akik gyűlölik az oroszokat, mint akik ki nem állhatják Putyint, a mi vezérünk első számú ideológusát, példaképét. Vitték a háború ellenes feliratot, miután néhány hete még kiröhögték azokat, akik rettegve beszéltek egy fegyveres konfliktus veszélyéről.

 

Nehéz meló lesz ez, elnökasszony.

A vigyorogva bólogatás még akkor is kevés lesz, ha megint hatalomban tartja a vidék magyarsága ezt a végtelenül szerény, kevés pénzből élő, jólelkű és csak a hazáért dolgozó vezérét. A hatvanpusztai birtok az nincs, az csak hazugság. Mint ahogy a gázszerelő sem az ország leggazdagabb embere, ez az egyszerű lélek, akit paparazzik kapnak le, ahogy épp a turbókazánok működéséről beszél Andinak, egy olasz étteremben, lefogyva, mosolyogva, bátran szembenézve a világ gondjaival.

 

És ha már bátorság elnökasszony.

Az ország megosztottságánál, a folyamatos gyűlöletkeltésnél is ellenszenvesebb hogy az ön főnöke gyáva. Gyáva, mert nem megy az emberek közé, csak előre lecsekkolt, megbeszélt „családlátogatásokkor” a testőrök gyűrűjében. És miközben Márki-Zay Péterről írnak folyamatosan a seggnyalók, a rendszerszolgák, hogy itt is, ott is, meg amott is vitába keveredett honfitársaival, akkor ugyanezt nem tehetné meg az a néhány megmaradt, szabad médium, Orbán Viktorral – mert ő nem vállal ilyesmit, és nem ment el Kijevbe sem, pedig talán ott lett volna a helye a lengyel, a szlovén és a cseh miniszterelnök mellett.

 

Putyin aligha örült volna neki.

 

És ő jó barát, ő tudja, hová, kihez tartozik.

Csak mi nem tudjuk elnök-asszony. Mi, ez a néhány millió ember, akit nem érdekelnek ideológiák, egyre idegesítőbb szóvirágok, hasonlatok ott a pódiumon, akik unják, hogy a politika beférkőzött a legbelső gondolataikba, hogy ez az április 3-i szavazás lassan már élet-halál kérdése lesz. Nem így akarunk élni, nem ilyen országban. A miniszterelnök szolgálja a népét, ne Napóleonként irányítsa. A miniszterelnök ne hergeljen saját honfitársai ellen, ne nevezze őket hazaárulónak, ne uszítson, különösen ne egy nemzeti ünnepen. Ön elnökasszony azt mondta, hogy az egész nemzetet képviseli majd: lehetetlen küldetés. Magyarországot folyó szeli ketté és nem csak március 15-én. És miközben a fokozódó gyűlölet miatt aggódik az átlagmagyar azt látja, hogy az ellenzék miniszterelnök-jelöltjét öt, azaz öt percre hívják be a köztévének csúfolt cicavízióba.

 

Öt perc! Ennyi ideje maradt arra, hogy elmondja, a Fidesz-kormány bűneit, és a saját, az általa képviselt pártok terveit a mi pénzünkből fenntartott televízióban. És ugyanazon a napon már sztrájkolnak a pedagógusok, a semmibe vett, lenézett, tanárok.

 

Ez most Magyarország 2022 márciusában.

Ez most Magyarország, ahol április 3-a után az ország egyik fele gyászba borul.

 

De addig még reménykedve énekelhetjük a dalt, hangosan kiabálva, hogy „éljen a magyar szabadság, éljen a haza – jeaaah nélkül!

 

A folyó túlsó partján már győzelemre készülnek.