Fizethetnének végre már a gazdagok – Besenyei Zsolt jegyzete

Az infláció magasan tartja magát. Ebben az évezredben még soha nem látott mértékben zuhan a lakosság vásárlóereje és vele a kiskereskedelmi forgalom. Pedig volt itt megszorító politika többször is, világgazdasági válság és világjárvány is.
- A magyarok harmadának nincs annyi pénze, hogy mindig melegen tudja tartani az otthonát.
- Több mint kétharmadának gondot okozna, ha váratlanul ki kellene fizetnie 100 ezer forintot.
- Negyedének a szűkös megélhetéshez sincs elegendő jövedelme.
- A fele nem engedheti meg magának az átlagos (nem a gondok nélküli!) életszínvonalat.
Eközben a magyar állam csődközeli helyzetben. A Fidesz hétszeresére emelte a gázárat, állam beruházások százait állították le. Uniós segély nem jön a korrupció miatt, a kormány a tanároknak (saját alkalmazottainak) sem tud elég fizetést adni.
A mentősök nem tudnak kimenni életveszély esetén sem, mert nincs elég esetkocsi. A mentőszolgálat négy biciklit vett.
Igazságtalanok lennénk ugyanakkor, ha közben nem vennénk tudomást arról, hogy nem minden és nem mindenkinek rossz: a magyar milliárdosok vagyona hatalmasat nőtt az utóbbi egy évben is.
Mészáros Lőrincé például 160 milliárd forinttal. A korábbi felcsúti gázszerelő, akinek a nevén Orbán Viktor az adófizetők pénzét tartja, ezzel percenként keres 320 ezer forintot. Két perc alatt már annyi pénzt, ami több, mint amennyi a magyarok szerint a gondok nélküli élethez elég. Havonta.
És akkor is annyit keres, amikor alszik.
A magyar lakosság vagyonának fele mindössze a lakosság tizedének birtokában van. A vagyon harmada pedig egyenesen a szupergazdagoké, a Mészáros-féle egy százaléké. Ez a vagyonmegoszlás kirívóan igazságtalannak számít a fejlett országokban. Európában Magyarországnál csak Törökországban nagyobb a vagyoni koncentráció.
Az elmúlt három évben elképesztő vagyonkoncentráció kezdődött a legtehetősebbek körében. A társaság úgy véli, 2025-re hétezer milliárdosa és hét dollármilliárdosa lehet Magyarországon. Jelenleg nagyjából 4000–4500 olyan család van az országban, akik az ingatlanvagyonon felül 300 millió forintnál nagyobb összegű pénzügyi vagyont tudhatnak magukénak.
Mindebből nem nehéz belátni: soha nem volt aktuálisabb, hogy fizessenek a gazdagok.
A politikai programot Botka László javasolta még hat évvel ezelőtt. Szeged polgármestere akkor az MSZP miniszterelnök-jelöltje volt, de pártja kihátrált mögüle. A tervet szlogenszerűen utóbb Jakab Péter is átvette, majd Jámbor András és a Szikra mozgalom.
A gazdagok azonban azóta sem fizetnek, sőt egyre gazdagodnak. A lakosság túlnyomó többsége azonban egyre inkább elszegényedik, fogynak a tartalékok, csökken a reáljövedelem. A lecsúszás rohamos és tartósnak ígérkezik.
Botka László 2017-ben még ellenzéki oldalról is támadásokat kapott a gazdasági programja miatt. Mostanra már kétségtelen, hogy Botka Lászlónak igaza volt és igaza van, és úgy tűnik, egyre inkább igaza is lesz.
A „Fizessenek a gazdagok!” aktuálisabb, mint valaha.