Ferenc pápa: A mai világban is sok a mártír

A hitükért üldözött keresztényeket említette a szeretet és a megbocsátás példájaként Ferenc pápa a Szent Péter térre néző ablakból mondott beszédében hétfőn délben Szent István ünnepén, amit az egyház az első keresztény vértanúnak szentel.
Garai Szakács László

2022. december 26. 15:32

Ferenc pápa: A mai világban is sok a
mártír

Ferenc pápa rámutatott, hogy éppen a karácsonyi ünneplés napjaira esik az első keresztény vértanú halála. Mintha a liturgia el akarna távolítani bennünket a fények, ebédek, ajándékozás világától, ahol egy kicsit megnyugodhatnánk – mondta.

 

Az egyházfő magyarázata szerint a karácsony nem egy király születéséről szól, hanem a megváltó érkezéséről, aki magára veszi az emberek gyarlóságát, bűneit és a halált is. Hangsúlyozta, az ógörög mártír szó tanút jelent: a mártírok tanúk, akik életükkel a rosszat irgalmassággal legyőző Krisztust mutatják meg.

 

„Mártírok ma is sokan vannak, ma ezekért az üldözött fivérekért és nővérekért imádkozzunk, akik Krisztusról tesznek tanúságot”.

 

Hozzátette, fel kell magunknak tenni a kérdést, hogy saját életünkkel hogyan tanúsítjuk ugyanezt. Szent István a rászorulókat szolgálta: Jézus hirdetését a szeretettel ötvözte.

 

 

Ferenc pápa úgy vélte, a tanúságtételt szolgálja a megbocsátás is. Kifejtette, ezekben a napokban gondoljunk arra, képesek vagyunk-e a bocsánatra mindazok iránt, akikkel nem vagyunk jóban, megsértettek bennünket, vagy akikkel soha nem vettük fel újra a kapcsolatot. A pápa karácsonyi üzenetében is szólt a közel-keleti keresztényekről, támogatást szorgalmazva számukra, valamint a vallások közötti békés együttélést.

 

Karácsony másnapján ismét több tízezren hallgatták az egyházfő rövid beszédét, amelyet az Úrangyala-imádság követett. A római magyarok templomaként ismert, a vértanú Szent Istvánnak szentelt körtemplomban mutatnak be ünnepi misét hétfőn. A magyar közösség miséjét Melo Lajos domonkos atya celebrálja.

 

(MTI)

Vélemények

mutasd mind