Felvonták a nemzeti zászlót az Országház előtt, Áder szerint a nemzeti ünnepek az összetartozást hirdetik

Zajlanak az augusztus 20-ai ünnepségek Budapesten is. A tisztavatást követően a köztársasági elnök beszélt.

2021. augusztus 20. 11:29

Felvonták a nemzeti zászlót az Országház előtt, Áder szerint a nemzeti ünnepek az összetartozást hirdetik

Katonai tiszteletadás mellett, Áder János államfő jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-ai állami ünnepen, péntek reggel Budapesten, az Országház előtti Kossuth Lajos téren.

A lobogót a Himnusz hangjaira a Magyar Honvédség díszegysége vonta fel. Az eseményen közreműködött a központi katonazenekar és a nemzeti lovas díszegység.

A ceremónián Áder János mellett Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka, a kormány képviselői, továbbá állami és katonai szervezetek, a diplomáciai testület képviselői, valamint érdeklődők százai vettek részt.

A lobogó felvonása után a honvédtisztjelöltek teszik le esküjüket, majd a Parlament előtti Duna-szakaszon légiparádét tart a Magyar Honvédség.

Az Orbán-kormány idén minden idők legnagyobb szabású, több napon át tartó Szent István-napi fesztiválját akarta megszervezni. A központi programok között lesz parlamenti nyílt nap, Magyar Ízek Utcája, délután a szokásokhoz híven megrendezik a Szent Jobb-körmenetet. Hagyományteremtő céllal felvonulást rendeznek az Andrássy úton.

Az ünnepi programokat este tűzijátékkal zárják a fővárosban, amit szerényen csak Európa legnagyobb tűzijátékának nevez a kormányzat. A hétvégén további programokkal, koncertekkel várják az ünneplőket.

Országszerte számos településen és a határokon túl is tartanak programokat az állami ünnepen.

Áder János: A nemzeti ünnepek az összetartozást hirdetik

A nemzeti ünnepek évtizedek, évszázadok távlatából is a magyarok összetartozását hirdetik – mondta a köztársasági elnök pénteken, az államalapítás évfordulója alkalmából tartott ünnepi tisztavatáson, az Országház előtti Kossuth téren.

Áder János szerint az elmúlt több mint másfél esztendő nehézzé tette a közös emlékezést, mivel a járvány idején alig felfogható veszteségek értek sokakat, több mint harmincezer magyar lett a koronavírus-járvány áldozata.

„A járványidőszak ostromállapotában, amikor nap mint nap újabb erőpróbákat kellett kiállnunk, amikor hullámtól hullámig küzdve éltünk, fényévnél is távolabbinak tűnt az ünneplés felszabadult öröme”

– fejtette ki az államfő, aki szerint „ez idő tájt aligha láttuk meg magunkban a dicső múlt folytatóit, sokkal inkább hasonlítottunk a számtalan balsorsban megpróbált őseinkre”.

A köztársasági elnök szerint azonban az „elmúlt hónapokban, amikor annyi mindenről le kellett mondanunk, kiderült, hogy mennyi mindenbe kapaszkodhatunk. Kiderült, hogy a félelmek, a fájdalmak végső határán, de még azon is túl van valami, ami visszahúz minket az örvény pereméről, hogy vannak erőtartalékaink magunkban és a közösségben” – mondta Áder.

Szerinte az is „kiderült, hogy tudunk önzetlenek, segítőkészek, figyelmesek és fegyelmezettek lenni, hogy tudunk türelemmel várni, alkalmazkodni, odafigyelni”.

Áder János beszédében külön megemlékezett a közelmúltban véget ért tokiói olimpia résztvevőiről is. Elmondta, a magyar olimpikonok örök emléket hagytak a szívekben, évek múltával pedig ugyanúgy jelképpé válnak, mint a győztes csaták, a szabadságért kirobbant forradalmak, amelyek szintén magyarok álmaiból, tetteiből, magyarok harcaiból és győzelmeiből váltak jelképpé.

Az államfő szerint a járvány arra is rámutatott, „hogy vannak a biztonságunkért éjt nappallá tévő honfitársaink a kórházakban, az idősotthonokban, a mentőautókban és vannak magyar honvédek, akik naponta értünk szolgálnak”.  Amikor esküt tettek a haza védelmére, arra kérem Önöket, ne csak a távoli hősökben, ma inkább a saját bajtársaikban lássák meg a példaképet – mondta. „Mindazokban, akik az elmúlt hónapokban megmutatták, mit is jelent a hűség, a haza szolgálata” – tette hozzá.

A köztársasági elnök szerint, a járvány idején kiderült, hogy nincs kis feladat, nincs alacsonyabb rangú szolgálat.

„Csak parancs van, küzdelem van, helytállás van” – mondta, majd példaként említette, hogy a katonáknak biztosítaniuk kellett a kórházak rendkívüli működését, az oltópontokon irányítani a tanácstalan embereket, ellenőrizni a tilalmak betartását, összességében „óvni-védeni egy láthatatlan ellenséggel harcoló hazát”.

Áder János arra kérte az újonnan avatott tiszteket, ne feledjék, hogy az „egyenruhájukban, rajta a zászlóval, a címerrel, mindannyian a bátorság, a hűség és az áldozatos szolgálat jelképévé válnak”.

„Több mint ezer éve ez a bátorság, ez a hűség és ez az alázat visz minket tovább az úton. A járvány feletti győzelemnek is ára volt: megküzdöttünk, megszenvedtünk érte. A mi nemzedékünknek jutott ez a feladat”

– emelte ki Áder János.

„Nekünk kellett alkalmazkodni, túlélni, újrakezdeni, csakúgy, mint elődeinknek oly sokszor az elmúlt ezer évben” – tette hozzá.

„Alkalmazkodni, túlélni, újrakezdeni, hogy mi, magyarok – szenvedéllyel élők, szabadságszeretők, hűséggel építők – megmaradjunk itt, Európa szívében, hogy gyógyuló, bizakodó, gyarapodó, erősödő élet legyen itt, a Kárpát-medencében”

– mondta az államfő.