Feljelentették az ügyészségen Szabó Bálintot a baromfitermelők

A Likvid Kontroll segítsége: jogtalan haszonszerzés céljából megtévesztette a kacsa- és a libatermelőket – áll a március 18-án az ügyészséghez eljuttatott termelői kifogások között.
Garai Szakács László

2022. március 23. 18:26

Feljelentették az ügyészségen Szabó
Bálintot a baromfitermelők

Saághy Flóra, a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője az Agrárszektor érdeklődésére erősítette meg, feljelentést tettek a Szegedi Járási Ügyészségen a közelmúltbeli mélykúti baromfiágazati demonstráció főszervezője, a szegedi Likvid Kontroll Kft. ellen, mert termelői állítások szerint a cég a tiltakozáson elért 1,9 milliárd forintos állami többlettámogatásból 10 százalékos „sikerdíjat” kért az érintett állattartóktól. A társaság vezetője, Szabó Bálint korábban álhírnek minősítette az ügyet, gazdálkodói vélemények szerint jogtalan haszonszerzés és költségvetési csalás gyanúja merülhet fel. Az ügyészségnél a feljelentés elbírálása folyamatban van.

 

 

A Bács-Kiskun megyei Mélykúton megtartott február elejei kacsa- és libatermelői demonstráció főszervezője volt Szabó Bálint. A gazdálkodói elégedetlenség azért robbant ki, mert az állattartók a 2021/2022-es támogatási évre az elvárhatónál kevesebb úgynevezett állatjóléti támogatást kaptak.

 

A feszültséget az váltotta ki, hogy az állatlétszám a víziszárnyas-szektorban a korábbi madárinfluenza-járvány után erőteljesen felfutott, de az agrártárca ezzel arányosan a támogatási keretösszeget nem növelte. Ezért a mélykúti demonstráción személyesen résztvevő Nagy István agrárminiszter kötelezettséget vállalt arra, hogy a kormány az érintetteknek utólagosan 1,9 milliárd forintos pluszforrást nyújt, amelynek kifizetését a Magyar Államkincstár február végére és márciusra ütemezte be.

 

„Termelői kifogások szerint a társaság jogtalan haszonszerzés céljából megtévesztette a kacsa- és a libatermelőket, mert tevékenységét több állásfoglalásában is úgy tüntette fel, hogy a többletpénzek tényleges kifizetéséhez szükség van a cég közbenjárására, holott a plusztámogatásokat a Magyar Államkincstár a hosszú évek alatt bejáratott eljárásrend és a termelőnkénti adatbázis alapján automatikusan utalta ki. Emellett ágazati visszatetszést keltett, hogy a Likvid Kontroll Kft. az elterjed hírek szerint 10 százalékos sikerdíjat kért a gazdálkodóktól azután, hogy a mélykúti demonstráción a miniszter az 1,9 milliárdos támogatáskiegészítést bejelentette. Ez egyes vélemények szerint felveti annak gyanúját, hogy a cég bűncselekménynek számító költségvetési csalásra buzdította az érintett állattartókat, mivel az állami állatjóléti támogatások jogi képviseleti díjak ellentételezésére nem használhatók fel.

 

Szabó Bálint ugyanakkor a viták nyomán egy februári facebookos videóüzenetben álhíreknek minősítette a sikerdíjról szóló állításokat. Állásfoglalása szerint a Likvid Kontroll Kft. ingyen képviselte a termelőket, de közülük sokan megkeresték a céget, hogyan honorálhatnák a munkát. Az egységes helyzetkezelés érdekében a társaság kollégái arról tájékoztatták az érdeklődőket, hogy a cég általában 10 százalékos sikerdíjért dolgozik. Ha egy termelő a mi munkánk segítségével pénzhez jut, abból bölcs belátása szerint tud sikerdíjat fizetni számla ellenében – fogalmazott Szabó Bálint, később viszont a hvg.hu-nak úgy nyilatkozott, hogy »leállította az egészet«”.

 

 

Ehhez képest különösen érdekes, hogy Szabó Bálint az Agrárszektor-cikk után egy órával ezt a videót posztolta és korábban is több videóban látható, hogy a leállítása sem vehető feltétlenül komolyan: folyamatosan ott – ha már baromfitermelőkről van szó, stílben maradva – kotkodácsol a szektor körül.