Nem a Liszt Ferenc repülőtérről, nem is Bayreuth városából érkeztek a Nibelung gyűrűjét kereső hívők, hiszen bőven megmártóztak már a Rajna és a Duna kincseiben. A hosszas érkeztetésnél nem is az volt a fő kérdés, ki áll az oroszok pártján, hanem az, hogy ki milyen kocsival, milyen ruházatban és cipőben közelíti meg a Várkert Bazárnak keresztelt Walhallát. A díszes társaságból kevesen jártak operába, nem tudták, milyen kincseket rejtettek a folyó medrébe (a burgundi hercegek kincseinek egy részét 2004-ben megtalálták), de a hölgyek ruházata az operabált is hajazta, volt itt Dolce & Gabbana póló (fél milla), többmilliós gyűrűk, Louis Vuitton cipő és ruhakreáció, félmilliós Tattoo Sneakers cipőremek (lábbilincs nélkül).

De a NER-lovagok között feltűnt Tóth Gabi, a nemzet honleánya és természetesen a teljes fideszes elit is. Nem láttunk a bejáratnál elhelyezett adománygyűjtő perselyt, hiszen már sem erre, sem brüsszeli pénzekre nem szorulunk. Egy kis csoport volt ismeretlen, akik a vezér kérésére fel is álltak: a szíriai és törökországi mentőalakulatok tagjai.

A jól megválogatott kompánia állhatatos csendben hallgatta a vezért, csak a vezér bal kisujjának felemelésekor álltak munkába a gondosan kiválogatott és megfizetett bértapsolók. A főnök mindennel meg volt elégedve, leszállt a döglött lóról, dakota viccek helyett a vadnyugatról idézett. Szó nem esett a honi hibákról, csak az ellenzék és Brüsszel ármánykodásáról. Földrajzi ismereteit hangoztatta, kell egy semleges ország Moszkva és Budapest közé. Engem ez nagyon megfogott: hányszor koccintottunk a rendszerváltás előtt a közös magyar–japán határra? Hogy a kínaiak közelebb vannak? Lesz akkugyáruk, egyetemük, vasútjuk? Ha ők fizetnék, egye fene.

Nincs is gond a tanarakkal, sem az egészségüggyel, egyedül Kaleta Gábor nevét volt tilos megemlíteni, aki hívő emberként pénzbírsággal megúszta pedofilságát. Akkor még nem volt Európa legszigorúbb gyermekvédelmi törvénye, de már dolgoznak rajta. Nem esett szó a hazai katolikus egyház fiatalokat megrontó, a bűnöket palástoló politikájáról, nehogy a pápa lemondja a tervezett látogatást. Még hivatásos ördögűzőt is meghívtak, bár hosszas disputa után őt csak a Karmelita kolostorban fogadták, nehogy egy hirtelen mozdulattal a fele hallgatóságot is elűzze. Hasonlóan a kolostorban maradt Kirill pátriárka KGB-ügynök, titokban ott fogadta Péterrel a vezér. A főpap hozzáférhetett a máshol zárolt vagyonához, hálából egy szépen hímzett fehér selyemkendőt adott ajándékba a vezérnek: ha baj lenne, ezzel integetve megadhatja magát.

A 97 százalék milyen szám kérdése fel sem merült, a maszlag azóta is minden kormánypárti szócsövön ömlik. Igen, a mi zsebünket megcsapolva a nemzeti konzultációk már tízmilliárdokat nyeltek el, s hol a vége? Most kell a pénz, vagy sem, veszünk fel hitelt még drágábban. Jó, a kuratóriumi miniszterek önként lemondtak, Schadl-Völner bíróság elé került, de olyan messze vagyunk a jogállamiságtól, mint Rákay Philip Jeruzsálemtől. De egyes szivárogtatások szerint a mohácsi csatáról készülő filmben a magyarok győznek, s a magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez. Amennyi pénz ezekre az áltörténelmi és dögunalmas filmekre elfolyik, már maga bűncselekmény.

Fogy a magyar, tíz év alatt 300 ezerrel lettünk kevesebben. Mindenkit számba vettünk, ha legalább fél évet idehaza töltött, de a tartósan kint élők száma ma is közel félmillió. Nem rohannak haza letelepedni, gyerekeket szülni, javítani a fiatalok arányát, az elöregedés révén tovább fogyatkozunk Covid nélkül is. Milyen családpolitika az, ahol családi pótlék tizenhárom éve változatlan? Az élelmiszerárak emelkedése messze a legmagasabb az unióban, marad a kérdés: enni vagy megfagyni? To be or not to be?

Zsadányi Nagy Csaba