Fejlesztik a szegedi és az algyői szennyvíztelepet

A szegedi és az algyői vízműre 300 millió forintot meghaladó összeget költenek európai uniós forrásból.

2019. október 02. 16:17

Fejlesztik a szegedi és az algyői szennyvíztelepet

Javul a határ menti folyóvizek állapota annak a több mint 4 millió eurós (1 milliárd 360 millió forintos) költségvetésű, uniós támogatással megvalósuló beruházásnak köszönhetően, mely során négy romániai és két magyarországi településen – Algyőn és Szegeden – korszerűsítik a szennyvíz kezelését - közölte a Szegedi Vízmű Zrt. vezérigazgatója szerdán a Tisza-parti nagyközségben.

Istókovics Zoltán a Csongrád megyei település szennyvíztisztító-telepén megvalósuló fejlesztéseket bemutató sajtótájékoztatón elmondta, a cég az Aradi vízművekkel közösen pályázott a környezetvédelmi beruházásra. 2,55 millió euró uniós támogatást nyertek el, melyet romániai és magyarországi források egészítenek ki a vállalkozások önereje mellett.

Az aradi cég a Körös mentén Borosjenőn (Ineu) és Gurahoncon, valamint a Marosnál Aradon és Lippán (Lipova) korszerűsít, illetve épít szennyvíztisztító-telepet.

A határ magyar oldalán 966 ezer euróból az algyői és a szegedi szennyvíztisztító technológiáját fejlesztik tovább.

Az üzemirányítási rendszer modernizációja mellett kicserélik a telepek villamosenergia-fogyasztásának akár 40 százalékát is adó levegőztető berendezéseket, valamint más elavult, elhasználódott eszközöket. A kezelt szennyvíz fizikai és kémiai paramétereit mérő – részben távolról is elérhető – rendszert is kialakítanak.

A 2021 májusáig tartó projekt keretében a két cég közös mérési adatbázist hoz létre, valamint folyamatos elemzéseket végez és megosztják üzemeltetési tapasztalatikat is.

Tovább olvasom