Ezt a stokit úgy felrúgták volna, hogy! – Ceglédi Zoltán jegyzete

Ceglédi Zoltán

2022. november 04. 10:52

Ezt a stokit úgy felrúgták volna,
hogy! – Ceglédi Zoltán jegyzete

Van ez a retró fotó a stokival, rajta katonai ruha, usánka, alatta bakancs. Először tán még az iwiwen ment körbe, de a magyarított Facebookkal minimum egyidős. Bármikor kikerül egy-egy csoportban vagy oldalon, jellemzően kétféle a komment alatta:

  1. Hej, de felrúgta volna ezt az XY őrmester, hogy van ez megcsinálva, a két zsebbel kellett volna lemérni a lábfejnyi rést az élvasalásba, ahova a gólya berepülne.
  2. Ez kéne a mai fiataloknak, nem pedig a *itt felsorol celebeket, akik a tévében táncolnak, vagy „páros vetélkedőben” a férjükkel-feleségükkel együtt alázzák meg magukat és a házasságukat.

 

 

Én meg azon töprengek, hogy ha annak idején a Magyar Népköztársaság a fiatal srácokat nem ilyen stokifelrúgós szemétkedésre viszi el két évre, hanem ha már rendes, értékes katonai kiképzést nem tudott nyújtani, legalább tényleg tanított volna nekik valamit, akkor ezekben a kommentekben sem sorakoznának az elemista helyesírási hibák. Sőt, más téren is boldogabb, sikeresebb lenne a szerzőjük. Képzeld el! Mondjuk: „jaj, Lacit elvitték AZ EGYETEMRE!" "Végre, Janót besorozták LOGOPÉDIÁRA!” „Hű, hallottad? A Bécit végül mégis berántották a NYELVTANFOLYAMRA!” – és hasonlók.

 

Félreértés ne essék: nekem kifejezetten ezzel, azaz a szocializmus alatt létezett sorkatonasággal van gondom. Azt mára legkésőbb a szomszédban zajló tragédia, az orosz agresszió és a borzalmas ukrán helyzet világossá tette, hogy Európa sem hagyta maga mögött még a háborúk korát. Volt, van és lesz. Csomó dolgot a társadalmak fejlődése, egy komplex előrehaladás geopolitikával és technológiával, orvostudománnyal és pedagógiával és ezer egyéb vívmánnyal már megold, illetve feleslegessé tesz. Aranytallérok helyett előbb papírbankót, majd bankkártyát vittünk vásárolni. Nem magunk varrjuk a bocskort, a gyerekét is csak az szüli otthon, aki kifejezetten így akarja. Nem kell az oldalunkon karddal járkálni, sőt, főszabály szerint a katonai feladatokat ugyanúgy az ezt hivatásként választók látják, miként szakosított a cipész, a fogorvos vagy a tanító.

 

Illetve… illetve valószínűleg annak okán, hogy egyre fogynak az azt illető garanciáink, miszerint nincs már dolgunk a háborúkkal, mert de, sajnos lehet még, úgy jó lenne az is, ha mi mindannyian tudnánk arról valamit, hogy mi a teendő háború idején. És mivel az egyetlen kalkulálhatóan generális és tartós elérés a közoktatás, ott kellene az alapvető információkkal megismerkedni. Nem értek hozzá (pont ezt mondom), ezért laikus random hülyeségeket fogok idetenni, de például fontos lenne tudnunk, hogy ki-ki a maga lakóhelyén hova menjen, mit csináljon, ha ilyen vagy olyan baj van. Gyerekkori emlékem Tompáról, a délszláv háború idejéről, ami ugye mellettünk zajlott, hogy tudtuk, otthon hol van a gázálarc és melyik rokonhoz megyünk gond esetén. A „gond” egy általános és eufemisztikus megjelölés itt.

 

Szóval indokolt lenne ezzel kapcsolatos ismereteket, képzés, gyakorlatot átadni az iskolában. Térképhasználattól az elsősegélyig, megint csak tippelek, hogy mire lehet szükség. De tovább is megyek: egy jól összerakott, kompakt tartalékos kiképzés civileknek, méghozzá megfelelő pozitív ösztönzőkkel szintén hasznos lenne. Hogy mi, felnőtt, de nem katonaviselt férfiak se csak elbújni vagy ötletszerűen rambóskodni legyünk alkalmasak. Mondom: megfelelő pozitív ösztönzőkkel. Legyen bereklámozott dicsőség tartalékosnak lenni, és érje meg; mondjuk a kiképzés idejére adják ide egy NB1-es focista fizetését. Vagy váltson ki egy szemeszternyi felsőoktatási tandíjat, vagy tudomisén, de legyen sokféle módon vonzó az emberek számára.

 

Azt is világos, hogy a következő évek, talán évtizedek kiemelt állami feladata, egyben gazdaságilag releváns tevékenysége a hadsereg fejlesztése lesz itthon és szerte Európában. Iszonyú sok pénzt és az elmúlt harmincpár évben megszokottnál sokkal nagyobb felelősséget helyezünk a hadiiparra. Ebből jó lenne a magyar gazdaságnak is profitálnia, és „mellékhatásként” a hadicélú fejlesztések örvén megoldani évtizedes restanciákat. Ne csak a kormánygépet álcázzuk csapatszállítónak! Utak, vasútvonalak, távközlés, vízhálózat, energiaellátás – egy jól működő hadsereg mindezeket a lehető legjobb minőségben igényli, és, nézz oda, a „civil” Magyarország is! Csináljuk meg erre hivatkozva! Aztán: a hadsereg el tudna indítani karriereket azok számára is, akik csak életük egy szakaszát képzelik el hivatásosként, de közben a sereg szervezésében és finanszírozásában például megszereznek egy diplomát vagy egyéb jártasságot, akár jogosítványt többféle járműre. Aztán pedig ebből élnek, és bármikor behívhatók, ha kell. Napestig tudnám sorolni a politika lehetőségeit és feladatait e körben is, mivel valójában ez neveztetik politikának, nem a „jó ütős” Facebook-posztok.

 

Ha pedig jót akarnak Magyarországnak, akkor persze nem meggyalázva-elfelejtve a nosztalgikus emlékeket arról, amikor önök voltak 18-20 évesek és kiskatonák, de nem kívánják, nem követelik vissza azt az időt senkinek, mert úgy, ahogy volt, ma fokozottan hülyeség és káros lenne. Felrúgott stokit összepakoló, lőszerspórolás okán lőni is alig megtanuló, a frusztrációt kegyetlenkedésben kiélő elöljárók által csesztetett fiatalemberek egy összeroggyant szockó izében, ezt ne akarjuk már újra! Rosszabbat nem is tehetnénk az országgal, mint visszatunkolni valamibe, amit konszenzussal haladtunk meg.

 

De felelős politikus azon mostantól sokat gondolkodik és beszél, ha pedig módja van, tesz is az ügyben, hogy a tragikusan visszatért európai háború korában, a fegyverkezési versenyben Magyarország a lehető legjobb eredményt érje el. Szerintem ez pont olyan dolog, amiben a következő húsz év kormányainak és ellenzékeinek együtt kellene dolgoznia.

Vélemények

mutasd mind