Ezekkel a kötetekkel nem lőhet mellé a fa alatt: Bak Róbert karácsonyi könyvajánlója

Ezúttal kissé rendhagyó módon – így a karácsony előtti célegyenesben – öt olyan könyvet szeretnék ajánlani, amikben közös, hogy mindegyikük a lehető legigényesebb és legmagasabb színvonalú irodalomhoz tartozik, ám az is, hogy (egy kivételével) mindegyik mű e mellett a magas színvonal mellett is kimondottan könnyedén olvasható, és szinte bárki számára könnyedén befogadható lehet. A válogatás során külön ügyeltem arra, hogy legyen köztük hazai és világirodalmi képviselő, és egyaránt képviselje magát a próza és a líra is.
Bak Róbert

2021. december 21. 10:40

Ezekkel a kötetekkel nem lőhet mellé
a fa alatt: Bak Róbert karácsonyi könyvajánlója

2021 legjobb magyar regénye

Az első általam választott mű az egyik legszerethetőbb és legolvasmányosabb kortárs szerzőnk, Gerlóczy Márton új regényfolyamának az első kötete, ami A katlan címmel jelent meg még a nyáron. Véleményem szerint, ha hajszállal is, de ez az alkotás az idei év legjobb magyar regénye, és mint ilyen már alapból figyelmet érdemel. És ha még azt is mondom, hogy ezen kívül

  • tele van valódi titkokkal (többek között pikáns módon nagy szerepet kap benne a szerző felmenőinek szerelmi élete is),
  • utazással (az olvasó maga is úgy érzi, ott van a szerzővel a mű egyik helyszínén, a szicíliai Scicliben),
  • hamisítatlan gerlóczys humorral (számtalanszor fel lehet közben röhögni),
  • ráadásul még elgondolkodtató is (kimondottan ügyesen világít rá arra a képlékeny kérdésre, hogy kik is vagyunk, és miért is gondoljuk magunkat annak, akinek),

akkor talán már nem is kell senkit tovább győzködnöm, hogy ha eddig nem vette a kézbe a kötetet, akkor ne habozzon tovább, hanem tegye meg.

 

A rózsákról remek választás a nagyregények szerelmeseinek

A következő, amit ajánlani szeretnék szintén idei, és szintén hazai szerző műve, és azt hiszem, hogy a fentebb említett Gerlóczy (és a most itt bővebben nem ajánlott, ám ettől még zseniális Bartók Imre-regény, a Lovak a folyóban) mellett fogja hosszú évek múltán is fémjelezni fogja a kissé szedett-vedett 2021-es évet. Ez a kötet pedig nem más, mint a több éves hallgatás után hamisítatlan nagyregénnyel jelentkező Danyi Zoltán A rózsákról című alkotása. Szórakoztatási szempontból ez az egy lóg ki igazán az ötös fogatból, mert bár nevetgélni vagy szórakozni nem fogunk rajta egy cseppet sem, de cserébe ilyen szinten magával ragadó alkotással csak kevéssel találkozhatunk.

 

 

A vajdasági szerző élőbeszédszerű hosszúmondatai már az első oldalaktól kezdve magukkal ragadják az olvasókat, hogy szembesülhessenek az emberi sorssal vagy éppen sorstalansággal, az emberi kiszolgáltatottsággal és rögeszmékkel, a háborús és egyéb traumák velünk élő utóhatásaival, na meg még legalább további egy tucat olyan fajsúlyos témával, amelyek szerves egésszé olvadnak össze a némileg kényszeres rózsakertészünk monológjában.

 

 

Izland sztárírójának novellafüzéréről

A harmadik művel kievezünk a nemzetközi vizekre, és ha már egyszer evezünk, akkor ne is álljunk meg a kies-kietlen Izlandig, amely nem csak a hó és a jég, a birkák és a sarki fény, de napjaink egyik legizgalmasabb szépírójának, a némileg magyaros nevű Jón Kalman Stefánssonnak is az otthona. A szigetországi szerző az utóbbi idők egyik (méltán) legfelkapottabb nemzetközi irodalmi szupersztárja, aki az elmúlt években többször is ellátogatott hazánkba, legutóbb épp idén ősszel. Az eddigi kötetei miatt már igazi kultusz alakult ki körülötte idehaza is, és olyan óriási szerencsénk van, hogy szinte minden évben felváltva jelentkezik valamelyik regényével a Jelenkor vagy a Typotex kiadó. Idén akkora mázlink volt, hogy mindkettő kiadott egy-egy Stefánsson-kötetet, és bár ajánlhatnám a jelenkoros Ástát is (ne zavarjon senkit, hogy nem írok róla részletesebben, olvassátok el ezt is!), de most inkább a jóval költőibb című Nyári fény, aztán leszáll az éjről írnék néhány sort.

 

 

Ez a rövidke regény / novellafüzér egy aprócska, alig 240 lelkes nyugat-izlandi falucska mindennapjairól, az itt csetlő-botló, hol szerelembe eső, hol meghaló, hol meg éppen szellemként kísértő (!) lakóiról tudósít bennünket, és az igazi csoda talán nem is a roppant okosan felépített és felvezetett történetekben rejlik, hanem abban, ahogy Stefánsson képes játszani a nyelvvel és a hangulatokkal, ahogy egyik pillanatban még valami szociodrámát olvasunk, aztán egy csöpögő szerelmesregénybe kerülünk, hogy onnan jöjjön mondjuk a horror vagy egy egzisztencialista mélységekbe betekintő kamaradráma...

 

A könyv, amivel szerzője bejelentkezett a Nagy Amerikai Regény-címre

A negyedik mű megint csak egy szupersztár, ám ezúttal egy amerikai szupersztár alkotása. Hiszen Jonathan Franzen tényleg csak a legnagyobb tengerentúli alkotókkal mérhető össze, és bár már megírt több olyan művet, amely méltán szállhat ringbe a Nagy Amerikai Regény kultikus címéért, amelyért már bő százötven éve, Herman Melville óta versengenek az ottani írók, de azt hiszem, hogy a legutóbbi, háromkötetesre tervezett ciklusának első része, a Keresztutak minden eddigi nagyregényét lekörözi.

 

 

Franzen ezúttal a ’70-es évekbe röpít vissza minket, és az általa életre keltett család, a Hildebrandtok minden tagja olyan hús-vér, élettel teli figura, hogy szinte minden pillanatban várjuk, mikor lépnek le a lapokról. Bár az 1959-es születésű szerző ezúttal sem alkalmaz fordulatos, vagy túlontúl csavaros történetet, de mégis elemi erővel képes minket (Gerlóczyhoz hasonlóan, ám teljesen más módon) szembesíteni önnön identitásunkkal, döntéseinkkel, életfelfogásunkkal, életmódunkkal, hogy közben egy percre se nagyon tudjuk letenni ezt a bő hatszázoldalas nagyregényt.

 

A kötet, ami biztosan mindenkivel megszeretteti a verseket

Az utolsó ajánlandó mű egy verseskötet lesz, ám természetesen nem egy akármilyen verseskötet! A nyolcvanas éveiben járó Billy Collins az elmúlt évtizedek egyik legkultikusabb lírikusa volt az Egyesült Államoknak, de hogy ennek a kultusznak és köztiszteletnek milyen betonbiztos alapja is van, az Az a baj a költészettel című gyűjteményes kötetet olvasva válik csak igazán világossá mindenkinek.

 

 

Azt hiszem, őt olvasva még az is meg fogja szeretni a verseket, aki eddig nem igazán volt odáig értük, hiszen Collins egy tipikusan olyan figura, aki nem akarja és talán nem is tudja komolyan venni magát (vagy a verseit), hogy a sokszor hétköznapi életből vett képeivel egyszerre figurázza ki az önmagát túl komolyan vevő költészetet, és alkot olyan könnyen befogadható, szerethető, sőt imádható költészetet, amelyet azonban mindenki komolyan fog venni, mert a humor és a könnyed felszín igazán komoly mélységeket takar.

 

Remélem, hogy tudtam adni néhány tippet azoknak, akik esetleg még az utolsó pillanatokban gondolkoznak egy megfelelő ajándékkönyvön, vagy azoknak, akik pihenni akarnak egyet az éves hajtás után így az év végén egy vagy több egészen kiváló kötet mellett.