Évi 46 milliárdos hasznot hozhat az autópálya-koncesszió a Mészáros-Szijj párosnak

Tavaly nyáron derült ki, hogy az Orbán-kormány 35 évre átadná az autópályák üzemeltetését és a belőlük kitermelt hasznot egy koncessziós eljáráson keresztül. A kiírás feltételeinek megfelelő pályázókkal a Miniszterelnöki Kabinetiroda tárgyalt. Rogán Antal a múlt héten jelentette be, hogy a pályázatot - a papírformának megfelelően - a Mészáros Lőrinc és Szíjj László nevével fémjelzett konzorcium nyerte el.
A G7 most azt írja, a 14,4 milliárd euró (mintegy 5,5 ezer milliárd forint) értékű megbízás az OpenTender kimutatása szerint a legnagyobb összegű magyar közbeszerzés 2010 óta. Sőt, Európában sem sok ilyet találni: 2010 óta csupán öt nagyobb értékű tenderben hirdettek nyertest az Európai Unió hivatalos közbeszerzési lapjában.
Az 5,5 ezer milliárd forintos összeget úgy számolták ki, hogy évente és kilométerenként a Mészáros-alapok évente – jelenlegi árakon – nettó 96,2 millió forintot kapnak a sztrádahálózat üzemeltetésére 35 éven keresztül. A tender kiírása szerint 1662 kilométer kerül a győzteshez, amelyből 272 kilométer még nem létezik, ezt neki kell megépítenie. A lap kiemeli: mivel a hivatalos közbeszerzési portálon elérhető összegzésben is az 1662 kilométer szerepel, kiegészítve 381 kilométer opcióval, az általunk számított mintegy 5,5 ezer milliárd forint inkább óvatos becslésnek tekinthető. Ha az opcióval is élnek, további sok százmilliárddal nőhet a bevétel.
A koncessziós díj (amelyet a nyertes fizet az államnak) ehhez képest szimbolikus: évente és kilométerenként 100 ezer forint, azaz évente a nagyságrend csak százmilliós.
A lap úgy számol, ha a finanszírozás költségeit egyelőre nem vesszük figyelembe,
nagyságrendileg 30 százalékos profittal számolhat a sztrádakoncessziót elnyerő Mészáros-Szíjj páros, ami mai áron évi 46 milliárd forint.
A finanszírozás költsége természetesen alapvetően befolyásolja majd, hogy ez ténylegesen mennyi lesz. Úgy becsülték, a felújítások és új utak építése miatt az első évtizedben nagyságrendileg kétezer milliárd forintot kell invesztálni.
A G7 végül arra hívja fel a figyelmet, hogy még Európában is csak két olyan magántulajdonú, koncessziós autópálya-társaság van, amely azonos súlycsoportban van a magyar nyertes konzorciummal: az APRR nevű francia társaság 1875 kilométeres hálózatával, valamint az Autostrade per l’Italia S.p.A.-t Olaszországban, 2854 kilométeres hálózatával.
Nem csoda, hogy Mészáros a NER egyik kedvenc éttermében, a Matolcsy Ádám barátja által üzemeltetett Felixben ünnepelte meg az Európában is egyedülálló nagyságrendű üzletet. Vele tartott természetesen Várkonyi Andrea is, aki az alkalomra egy 20 milliós órát, egy 2180 eurós (kb. 825 ezer forint) Dior inget és egy 17 ezer-23,9 ezer euró (kb. 8 millió forint) között mozgó Louis Vuitton táskát választott.