Esőt hozhat az este

Változékony időjárásunk lesz március első hétfőjén.
Garai Szakács László

2023. március 06. 06:52

Esőt hozhat az este

A gyakran változó felhőzet mellett egyre inkább növekszik a csapadékhajlam is: ez a növekedés a mostani meteorológiai modellek szerint délután öt körülre csúcsosodhat ki, akkor eredhet el. És ha elered, akkor elvileg egész éjszaka esik, megállás nélkül. Ám addig még rengeteg időnk van! Reggel szakadozott felhőzetre ébredtünk, nem volt kérdés, hogy látjuk a napot, inkább csak az, milyen hosszan. Ezek a lyukacsos felhők egészen ebédig vannak velünk, mire megkávézunk a megmikrózott házikoszt után már csak a nagy szürkeséget látjuk a fejünk felett. És innen jutunk el az esőzésig – valamikor. A levegő két fokról tizenegyig melegszik fel, éjszakára hat fokig hűl le. A szél dél-délkeletről indulva délről majd dél-délnyugatról és nyugat-délnyugatról is fúj, napközben dél felől egészen erősen.

 

A levegőminőség nagyon sokat javult a hétvégéhez képest. A pollenhelyzetről effajta jó híreket nem tudok írni.

 

 

Tegyen el esernyőt, esőkabátot! Lehet, csak nehezék lesz a táskájában, de ha hamarabb ideér az eső, akkor jól jön majd.