Esélyt kínál az önkormányzat: tizenkilenc boldog lakásbérlővel több Szegeden

A szegedi önkormányzat országosan egyedülálló módon kínál lakhatást a szociálisan rászorulók mellett a fiataloknak. Hogy mindez nem üres beszéd, abból is kiderül, hogy hétfőn tizenkilenc új bérlő vehette át lakása kulcsát a polgármestertől.
Bod Péter

2022. május 02. 16:45

Esélyt
kínál az önkormányzat: tizenkilenc boldog lakásbérlővel több Szegeden

Örömteli esemény helyszíne volt a polgármesteri hivatal házasságkötő terme, ahol a Botka László polgármester tizenöt szociális bérlakás és négy fiataloknak szánt fecskelakás bérleti szerződését nyújtotta át a pályázaton kiválasztottaknak.

 

A városvezető rövid ünnepi beszédében jelezte, az elmúlt években mindenfajta állami támogatás nélkül, kizárólag a város kasszájából előteremtve az ehhez szükséges közel másfél milliárd forintot, hétszáz önkormányzati bérlakást újítottak fel teljes egészében Szegeden.

 

Az új bérlők kiválasztása pályázaton történik, és mint a polgármester ennek kapcsán hangsúlyozta: teljesen objektív szempontrendszer alapján pontozzák a jelentkezőket, így kiválasztva a leendő bérlőket.

 

A szociális bérlakások és a fiataloknak szánt fecskelakások 

bérleti díja piaci ár negyede-ötöde, és ezzel éppen azoknak segítenek, akik önerőből nem vagy egyelőre nem lennének képesek saját ingatlant vásárolni – hangzott el.

 

Botka László ehhez hozzátette, hogy az önkormányzati tulajdonban lévő bérbeadandó lakások felújítása ebben az évben is folytatódik, így 2022-ben több tucatnyi szegedi család költözhet be ezek valamelyikébe.

 

Az albérlők bizonytalansága a múlté

 

Boldogság és öröm - ezzel a két szóval írható le leginkább, mit érez Nemes Nikoletta Zsanett, háromgyerekes anyuka, aki albérletét most önkormányzati bérlakásra válthatja. 

 

 

A két kicsi és egy felnőtt gyerekét nevelő édesanya viszonylag kedvező albérleti díjat fizethetett eddig – mondta el érdeklődésünkre a polgármesteri hivatalban tartott ünnepség után, ám a korábbi bérleti díjának kevesebb, mint a felét kell fizetnie a most megkapott Kemes utca lakás után.

 

Erre bizonyára szükség is lehet a hároméves kislányát és nyolcéves fiát nevelő anyukának, aki azért is örül, mert új otthonukból egyszerre könnyen közelíthető meg az óvoda, az iskola és a munkahelye. 

 

Az a bizonytalanság is a múlt lesz, ami az albérletben élők mindennapjainak része. A bérleti viszonyt hirtelen felmondhatják, mert a tulajdonos eladja az ingatlant vagy magasabb bérleti díj ellenében talált bérlőt.

 

Egy hűtő eladásával kezdődött minden

 

Egészen más történet Újvári Rékáé és Sarnyai Dominik, akiket hűtőjük eladása vezette el a most számukra megítélt Cserzy Mihály utcai garzonhoz. A négy éve együtt lévő párnak a jelzett adásvétel közben a vevőjük hívta fel a figyelmet a fiatalok részére kiírt önkormányzati pályázatra.

 

 

Több se kellett nekik, két héttel a pályázat beadása előtt rekordsebességgel hozzáláttak a szükséges dokumentumok és igazolások beszerzéséhez. Így lett befutó a munka mellett az egyetem pszichológia szakának mester szakos hallgatója, Réka és egy épületvillamossági cég dolgozó Dominik. 

 

Nekünk ez hatalmas segítség – válaszolta Dominik, és utalt a jelenlegi ingatlanpiaci árak kapcsán arra, hogy mit jelent számukra a frissen bérleményként megkapott lakás. Úgy látják, hogy a piaci ár töredékéért bérelhető garzon, amelyben a pályázati feltételek szerint öt évig maradhatnak, esélyt kínál arra, hogy egyszer saját ingatlannal rendelkezzenek.