És a kormány miről mond le? – Ceglédi Zoltán jegyzete

Érzékelhetően rosszabb lesz sokaknak a héten bejelentett megszorítások után. Az teljesen világos volt, hogy ez következik, szokás szerint előre szóltam, szokás szerint hiába.
Ceglédi Zoltán

2022. május 27. 10:14

És a kormány miről mond le? –
Ceglédi Zoltán jegyzete

Akkor épp az volt a mantra, hogy az Egyesült Ellenzék vezet a Fidesz előtt, mit jövök én ezzel.

 

 

Na, hát itt vannak a megszorítások, és azt is előre megmondom, hogy lesz még minimum egy sokk, amikor az árstopokat kivezetik (erről legközelebb írok), illetve a működésbe lépett megszorítások alól kibújni próbálókat „visszaterelik”. Ugyanakkor e döntések elfogadásához szimbolikus, érvényesülésükhöz pedig érdemi intézkedések kellenének még. Előbbiek közé tartozna a politika saját magát megszorító csomagja. Kezdve azzal, hogy minden magyar politikus nettó bérét maximalizáljuk a katás egyéni vállalkozók számára szabott plafonban. Hosszú ideje hallgatom a „szakértőktől” (tényleg, a fene egye meg, hogy a szereplés lázában mind magára rántja az idézőjelet), hogy az évi 12 milliós bevétel és nulla költségleírás, nulla fizetett szabadság, és szinte nulla nyugdíj is túl bőkezű megoldás. Nos, akkor képviselő, frakcióvezető, polgármester, miniszterelnök és miniszterek, mind keressenek ugyanennyit. Hisz ez busás!

 

 

  • Vágjuk nullára az állami hirdetéseket. Se az állami cégek, se a kormány ne hirdessen sehol, semmit. Majd valahogy rájövök a villamosművek plakátja nélkül is, hogy a konnektorban áram van.
  • Minimalizáljuk az állami média költségvetését. Szép vállalkozás, de az évi 130 milliárdos tételt én már össze tudom vetni a 800 milliárdos megszorítási csomaggal.
  • Buli után takarítás. Akik most szegényednek el igazán, nyilván nem bánják, ha augusztus huszadikán nem pukkantanak meg gurulturulznak el megint 6-7 milliárdot a költségvetésből.
  • És hát ugye, a nagy sportversenyeket sem most kéne kifizetni. Eddig is mi pénzt elpacsáltunk a vizes vébékkel, de innentől már konkrét merénylet minden, ami visz.

 

Általában is: nem szeretnék mosolyteli politikusi arcokat látni, míg nem tudom, hogy egy középhatótávolságú államtitkár pontosan milyen áldozatot hozott érettünk. Azt szeretném tudni, hogy a kormány miről mond le.

 

És ha már megtörténik, akkor legyenek konklúziók is. Például annak idején joghallgatóként egyszerre örültem vizsgán egy kegyelemkettesnek, és főtt a fejem amiatt, hogy így viszont például az agrárjoghoz alig-alig fogok érteni, míg az utóvizsgára megtanultam volna rendesen. Itt is ez a helyzet. Ha már le kell mezíteleníteni magunkat, ha már népszerűtlenebb lesz a kormány, akkor egyúttal bevállalhatna olyan reformokat is, amelyek segítenek, hogy legközelebb ne kerüljünk ilyen rossz helyzetbe. Most van itt az idő eldönteni, hogy a gödörből merre mászunk ki. Jó lenne nem ugyanoda kikecmeregni, ahonnan beszédültünk.

 

Most kéne egy igazságosabb és versenyképesebb közteherviselés alapjait letenni. Most kéne a válság utáni időszakra a magyar vállalkozókat (nem csak azt az egyet) felkészíteni. A fű alatt elkezdett társadalombiztosítási reformot felpörgetni, a nyugdíjrendszert fenntarthatóbbá tenni. Ha már szórakozunk a benzinárral, legyen az egy nagyobb és zöldebb energia-, közlekedés- és településpolitika része. Abban bizony igaza van Karácsony Gergelynek (ha mondott ilyet, de biztos), hogy némelyeknek nem olcsóbb benzin kell, hanem rendes bicikliút, és akkor eleve nem kocsival indul meg.

 

Sokak élete lesz nehezebb és bonyolultabb ettől a megszorítási hullámtól, és még nem ez a vége. De legalább két lehetőséget is rejt ez a helyzet a kormány, illetve a politikai elit számára: egyfelől szimbolikus és érdemi önkorlátozással hitelesebbé és sikeresebbé teheti a munkáját, másfelől pedig ha már vág, akkor ne csak a kilógó részeket nyesse le, hanem adjon új formát is egyúttal.