Építészmérnök szeretett volna lenni, író lett – Solymosi Bálint visszatért Szegedre

A visszatérés időleges volt, a Radnóti-estek keretében rendezett író-olvasó találkozó idejére korlátozódott, ám azok, akik azt gondolták, szinte mindent tudnak a magyar próza egyik jelentős, Szegedről indult képviselőjéről, úgy indulhattak haza, tévedtek.
Bod Péter

2022. május 05. 20:21

Építészmérnök szeretett volna
lenni, író lett – Solymosi Bálint visszatért Szegedre

Egy utólag is pokoli nehéznek ítélt felvételi procedúra után lett a Vedres-szakközépiskola diákja egy vidéki zsáktelepülésről ideérkező Solymosi Bálint. Neki akkor metropolisznak számított Szeged, és feltett szándéka volt, hogy építészmérnök legyen.

 

Tudta, hogy ehhez legalább három dolog szükséges: magas fokon érteni a matematikát, jól rajzolni és nagy fantáziával rendelkezni. A ma hatvankét éves író szerdai szegedi estjén, a Café Radnótiban úgy fogalmazott, hogy a tizennégy-tizenötéves fiúban ezek a készségek maradéktalanul megvoltak. Az álom mégis álom maradt.

 

Szegednek már akkor hihetetlenül gazdag volt a kulturális élete – emlékezett vissza az 1974 és 1977 közötti időszakra, a középiskolás éveire; és ez kultúra minden rétegére érvényes volt.

 

(fotók: Szabó Luca)

 

– Remek pinceklubok működtek, jó volt a színház, élénk komolyzenei élete volt akkor is a városnak, és nagy korszakát élte a JATE Klub – válaszolta Füzi Péter moderátor kérdésére.

 

A nagyvárosi élethez pénz kellett, ami a kamasz Solymosi Bálintnak nem nagyon volt. – Szégyelltem a szegénységem. Meg kellett szüntetnem ezt a szégyenérzetet – vallott feszélyező őszinteséggel ezekről az évekről az író, aki ezt az élménykört írta meg a 2019-ben megjelent Vakrepülés című regényében.

 

Hamar írni kezdett, 1987-ben az akkor hetilap formájában, de napilap formátumban megjelenő Szegedi Egyetem újságírója és szerkesztője lett, és a szerencsével sem állt hadilábon. A bölcsészkaron megjelenő Harmadkor című irodalmi lap szerkesztője, Takáts József irányította akkoriban a Szegedi Egyetem irodalmi rovatát, de sokirányú teendői miatt Solymosit kérte meg, hogy vegye át tőle a feladatot.

 

A rendszerváltás előtti évek szellemi pezsgését is jelzi, hogy akkoriban indult a bölcsészkar másik lapja, a közéleti témákra összpontosító Gondolatjel, amelynek szerkesztői voltak mások mellett Hafner Zoltán és Tóth Andrea, az oktatók közül Herner János segédkezett a lap megjelenése körül.

 

 

– A Szegedi Egyetem akkori kitűnő főszerkesztőjének, Gróf Rózának köszönthetően rendkívül progresszív lap volt – mondta Solymosi Bálint, aki nagyon sok pályája legelején álló tehetségnek biztosított megjelenési lehetőséget.

 

A lap testközelből tudósította le a rendszerváltás előtti első diáksztrájkot, ami a szegedi egyetemen robbant ki Pikó András vezetésével. Mellette olyan kezdő íróknak és költőknek biztosított folyamatos megjelenési lehetőséget, mint Darvasi László, Podmaniczky Szilárd, Kurdi Fehér János, Szijj Ferenc és Háy János.

 

Solymosi Bálint komolyan vette irodalmi szerkesztői feladatát. Sokat beszélgetett szerzőivel, olvasta és javította kézirataikat, ami alighanem közrejátszott abban, hogy különleges találkozási hellyé vált a lap Dugonics téri szerkesztősége. Napközben Solymosi Bálint szinte mindig itt ült íróasztala mögött, szájában az elmaradhatatlan cigarettával.

 

A szegedi évek kiteltek, és székhelyét Budapestre tette át az alkotó, aki Fiatal Művészek Klubjában kötött szoros kapcsolatot több fiatal filmrendezővel, és nem sokkal később filmforgatókönyveket írt.

 

 

– Nem vagyok az a mániákus dolgozó valaki – felelte arra a moderátori kérdésre, hogy a Vakrepülés megjelenése előtt tíz évig nem jelent meg könyve. Árnyalja a történetet, hogy egy költözéskor találta meg kiadói szerződéssel együtt egy fiók mélyén a verseskötetét, amelyről teljesen megfeledkezett.

 

Ugyanakkor nem tagadta, hogy 2019 előtt volt közel egy évtized az életében, amikor egzisztenciálisan elengedte magát, és ez az időszak nem nagyon kedvezett az írásnak sem.

 

A legutóbb regénye után két évvel jelent meg A Rózsafüzér királynője avagy egy utazó naplója című verseskötete, és ennek kapcsán arról beszélt, hogy költészetére a legnagyobb hatást Tandori Dezső és Marno János gyakorolja.

 

Nincs kifejezetten jó véleménye a kortárs fiatal magyar irodalomról. Traumafeldolgozó-üzemmé vált az irodalom, ami Solymosi Bálint szerint nem jó út és kényelmes megoldás is.

 

A legutóbbi idők kisprózájából Jászberényi Sándor két novelláskötetét, a Lélek legszebb éjszakáját és a Varjúkirályt emelte ki. Ezeket nagy élvezettel olvasta, hasonlóan Szvoren Edina köteteihez.