Emlékérmét bocsátottak ki Kertész Imre tiszteletére

Kertész Imre tiszteletére - irodalmi Nobel-díja átvételének 20. évfordulója alkalmából - 7500 Ft névértékű ezüst és 2000 Ft névértékű színesfém emlékérmét bocsátott ki a számos díjjal kitüntetett író, műfordító születésének évfordulóján, kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Vass Imre

2022. november 09. 13:20

Emlékérmét bocsátottak ki Kertész Imre tiszteletére

A Kertész Imre Intézet nem csupán tudományos műhely, hanem kultúrtér és művésztei találkozóhely is kíván lenni. Ebbe a szellemi ívbe illeszkedik az MNB-vel közös kezdeményezés is, hiszen az emlékérmék a művészeti ágak találkozását jelentik - mondta el az emlékérmék keddi ünnepélyes kibocsátása előtt Szabó Tamás, az intézet programigazgatója.

 

Mint hozzátette, ez az esemény Kertész Imre születésnapjáról, másrészt életművének és ezáltal a magyar irodalomnak arról a nemzetközi elismeréséről is megemlékezik, amelyet a Nobel-díj 20 évvel ezelőtti átadása jelentett és a mai napig jelent.

 

Hiszen, bár sokan tévesen ezt gondolják, Kertész Imrét nem kizárólag a Sorstalanság című regényéért, hanem egész életművéért díjazta a svéd akadémia - hangsúlyozta.

 

„Kertész Imre képes volt felfedezni, hogy a totalitárius diktatúrák egy tőről fakadnak. A 20. század két nagy pusztító ideológiája ugyanis kollektív identitás alapján diszkriminált” - fogalmazott Szabó Tamás, hozzátéve, Kertész Imrének köszönhető az egyéni identitás felépítésének tudománya, a felelősség és a sors visszaszerzésének képessége.

 

 

Az emlékérméket méltatva Szabó Tamás kiemelte: mind a stilizált forma, mind pedig az író portréja azt a fajta nemes és csendes nagyságot sugallja, amely Kertész Imre egész életművét meghatározza.

 

A különleges, ovális alakú emlékérmék a 2012-ben indult, magyar Nobel-díjasokat bemutató sorozat hetedik tagjaként jelentek meg.

 

Az ezüst és a színesfém emlékérmék érmeképei megegyeznek, csak az értékjelzésben térnek el. Előlapjuk központi motívuma a Kertész irodalmi munkásságát meghatározó szárnyaló szabadság allegóriájának absztrakt, vonalas ábrázolása.

 

Hátlapjukon az író félalakos portréja látható emblematikus kalapjával és sáljával, melyet kiegészít a portrétól balra, két egymás alatti sorban Kertész Imre kézjegye, valamint a NOBEL-DÍJ 2002 felirat.

A Holló István iparművész által tervezett emlékérme mindkét változatból 4000-4000 darab készült - közölte Hergár Eszter, az MNB társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója.

 

 

Címlapon

mutasd mind

Vélemények

mutasd mind