Huszonegy alapítványi egyetem – közöttük a Szegedi Tudományegyetem – rektora írt levelet az Európai Bizottság elnökének. Az Erasmus és Horizont programokból való kimaradás miatt „sérelmet” emlegetnek és „jóvátételt” követelnek Ursula von der Leyentől. Arra hivatkoznak, hogy a „modellváltást” nem a kormány kényszerítette ki, a szenátusok megszavazták, a politikai vezetők pedig már le is mondtak, nincs, sőt „nem létezett politikai túlsúly”.

A rektorok azonban ezzel csak tovább súlyosbítják szégyenüket.

A szenátusok ugyanis teljesen alaptalanul megszabott rendkívül szűk határidők alatt, bárminemű előzetes hatástanulmány alapján hozták meg az átalakulási döntéseket. A kormány magánvagyonná alakított át több száz milliárd forintnyi közvagyont, amit élethossziglani kuratóriumi tagok kezelésére bízott, kezükbe adván még az alapítói jogokat is. A minisztereket múlt hónapban nagy nehezen visszahívták az alapítványi kuratóriumokból, de a hatalom képviselői szép számmal továbbra is benne maradtak a testületekben , amelyek az egyetemi szenátusok jogköreit nyirbálták meg. Ahogyan a kormány 2010 óta nagyon sok mindent elvett már az egyetemek önkormányzatiságából. A rektorok helyében nem nagyon lenne tehát dicsekednivaló azon, hogy ők maguk nyomták keresztül az alapítvánnyá alakítást. Azon meg pláne volna mit szégyellni, hogy ez arra a kormányzati ígéretre hivatkozva történt, hogy eztán majd dőlni fog a pénz az alapítványi egyetemekre.

Vegyük észre, a kormány azt ígérte meg, hogy az állami egyetemek rovására fogja finanszírozni a nem állami egyetemeket, ami kétségkívül világszabadalom.

Csakhogy a remélt fő pénzforrás, az uniós támogatások mostanra elapadtak.

A rektorok, tisztesség ne essék szólván, hazudnak, amikor azt írják, nem tudtak arról, hogy az uniós pénzmegvonás érinteni fogja az Erasmust és a Horizontot. Az Európai Bizottság már 2021 őszén, a magyar helyreállítási terv kritikája kapcsán kifogásokat fogalmazott meg az alapítványosítással szemben. A tavaly szeptemberben közzétett, a jogállamisági eljárás során megfogalmazott feltételekből – egyúttal kormányzati vállalásokból – pedig kiolvasható volt, hogy komoly lépéseket kell tenni ezen a téren, máskülönben elzárul a pénzcsap. A kormány szerint fél tucat miniszter visszavonása ehhez elég, a Bizottság viszont hónapok óta jelzi, hogy jóval többre lenne szükség. Az akadémiai szabadságot is tartalmazó uniós Alapjogi Chartát is be kellene tartani, ha már uniós tagország vagyunk. A magánvagyonosított közvagyon, a politikai döntéssel kinevezett, a szenátusi jogköröket kiszorító kuratóriumok felállítása, és még sok korábbi, a tudományos szférát érintő döntés ezzel pontosan szembe megy.

Ha tehát a rektorok uniós pénzekhez és európai programokban való részvételhez szeretnék juttatni a hallgatóikat és az oktatóikat, akkor inkább a kormánnyal kellene levelezniük.

Csak hát azt nem merik.

Ha viszont így van, akkor érdemes lenne megfogadniuk az Akadémiai Dolgozók Fóruma javaslatát: jobban tennék, ha a rektori posztról mondanának le.

A rektorokhoz hasonlóan szégyenben marad az a „parlamenti” küldöttség, amelyet a Fidesz menesztett Stockholmba és Helsinkibe, valójában nehéz is lenne megmondani, hogy miért.

A hivatalos verzió szerint a rendkívüli önállóságáról híres Fidesz-frakció felhorgadt a svéd és finn NATO-csatlakozás támogatásával szemben, mert a szóban forgó országok túl sokat kritizálják az Orbán-kormányt – amit persze ők mindig úgy hallanak, hogy Magyarországot, hiszen szerintük a Fidesz és a kormány maga a nemzet. A delegáció elmondta kifogásait a svéd és finn tárgyalópartnereknek, akik nagy nehézségek árán igyekeztek megőrizni komolyságukat, és rájönni, mit is kellene válaszolniuk. Hiszen azt nem ígérhetik meg, hogy nem fogalmaznak meg kritikát a magyar kormánnyal szemben, és azt sem, hogy ezentúl odaadják a jogállamisági sérelmek miatt felfüggesztett uniós pénzeket. Egyúttal a finnek és svédek azzal is szembesültek, hogy a magyar parlamenti küldöttség nem is fogalmazott meg konkrét elvárásokat. Hende Csaba delegációvezető arra sem tudott válaszolni, mégis mi köze az általa képviselt politikai kifogásoknak Finnország és Svédország NATO-csatlakozásához.

• Ha a Fidesznek vagy a Fideszben valakinek az a gondja, hogy károssá vált az elszigetelődés a nyugati szövetségi rendszerben, és mégiscsak szükség lenne az EU-s forrásokra, akkor megint csak a saját kormányával kellene beszélnie, ahogyan a rektoroknak is, nem északra kirándulnia.
• Ha pedig ezt ők sem merik, akkor legalább nekünk, érintett állampolgároknak lenne érdemes levonnunk azt a tanulságot, hogy nem az aktuálisan feltálalt bűnbakokra kell haragudnunk a bajainkért, hanem a kormányon számon kérni, mégis hova vezeti ezt az országot.