Elszabadult közellenség – Lakner Zoltán jegyzete

Közellenségnek nevezte az inflációt szeptember végén Tállai András pénzügyminisztériumi államtitkár a parlamentben, hozzátéve, szerinte az a lényeg, hogy a nyugdíjak és a keresetek reálértéke nem csökken.
Lakner Zoltán

2021. december 02. 13:33

Elszabadult közellenség – Lakner Zoltán jegyzete

Tulajdonképpen ezt az igen értékes logikai sort vezette elő ismét a miniszterhelyettes, Mezőkövesd ura, amikor ezen a héten, ugyancsak az Országház sokat bíró falai között úgy fogalmazott: 

 

"Nehéz a helyzet, magasabb az infláció, gyengült a forint, de az embereknek ebből semmit nem lehet érezni, és nem is éreznek."

 

Ha ő mondja, akkor már tényleg nem is érzünk semmit. 

Rögtön tegyük hozzá, a világgazdaság általános jelensége a növekvő infláció, számos európai országban is évtizedes csúcsra ért az árak emelkedése. Ezt jórészt annak tulajdonítják, hogy a járványválság közbeni-utáni helyreállítás – a korábbi válságkezelésektől örvendetesen eltérő – módja az államok aktív beavatkozása, a vállalkozások és a háztartások készpénzzel segítése. Az Európai Központi Bank elnöke például kifejezetten úgy nyilatkozott október végén, hogy nem látná helyesnek a beavatkozást, hiszen a kilábalással függ össze az infláció, és mire hatni kezdenének az inflációellenes intézkedések, addigra az áremelkedés mérséklődése is elkezdődik.

 

Viszont, mivel mi Magyarországon élünk, nálunk ez is egy kicsit másképp van. 

 

Például úgy, hogy nemrégiben a Pénzügyminisztérium – az a szellemi erőközpont, amelynek a második embere Tállai képviselő – szép csendben benyújtotta a 2020-as költségvetés zárszámadását, amelyből egyebek mellett kiderül: a több mint 4000 milliárdos gazdaságvédelmi alapból kevesebb mint 1000 milliárdot kaptak a vállalkozások. Csak az amúgy is veszteséges állami cégek feltőkésítésére több pénz jutott. És ez még a jobbik eset, mert van néhány százmilliárd, amelynek a zárszámadás nyomán sem lehet a nyomára bukkanni. Szóval, a gazdaság felpörgetése, mint indok, már retrospektíve sincs rendben, a jelenben pedig változatos pénzosztogatásokkal véteti magát észre a kormány. 

 

Amivel annyiból nem is lenne baj, hogy a válságkezelés kapcsán sok ország változtatott korábbi hozzáállásán, és juttatott közvetlenül pénzt a háztartásoknak, hogy ne lohadjon le teljesen a fogyasztás a krízis idején sem, s ne hűljön ki a gazdaság. Az általános pénzjuttatás azonban a legtöbbször figyelembe vette a rászorultságot, azt, hogy kit milyen mértékben sújt a válság. Nálunk semmi ilyesmi nem történik, az adóvisszatérések, a nyugdíjprémium és a 13. havi nyugdíj fő nyertesei azok, akiknek a jövedelme eleve magasabb. 

 

Az „erős állam” nagyotmondó muszklimutogatása közepette is rogyadozó állami cégek kistafírozása, a NER-építőipar elhalmozása brutális megrendelésekkel, valamint az ezermilliárdos nagyságrendet elérő szavazatvásárlás – méghogy krumpli – azok a tényezők, amelyek a „magyar modellben” a kilábaláson felül is pörgetik az inflációt. 

A kormány elhatalmasodó voluntarizmusa, mondjuk úgy, izomból történő beavatkozásai újabb és újabb további beavatkozásokhoz vezetnek, amelyeket a korábbi beavatkozások hatásai idéznek elő. Senkinek sem jutott eszébe például a kormány környékén, hogy az a mód, ahogyan a CSOK-ot noszogatják áremelkedéshez és áruhiányhoz vezet majd a piacon (pontosabban az amúgy is ebbe az irányba ható tényezőket súlyosbítja), mígnem az így előáll(ítot)t helyzetben az építőanyagok kiviteli tilalmát rendelte el a kormány. Az üzemanyagáraknak a messze az átlagos infláció feletti emelkedését pedig árplafonnal vélik kezelni. Utóbbira rámehet jó néhány kiskereskedő, de a tönkremenésre ítélt benzinkutakért máris bejelentkezett a nemzeti tőke jeles képviselője, a Mol. 

 

A 6,5-7 százalékos átlagos infláció hátterében a benzin mellett számos élelmiszer ennél jóval nagyobb mértékű áremelkedése áll. Ez az, amit az emberek Tállai szerint nem éreznek. Az elgondolás úgy szól, hogy a prémiumok, visszatérítése és emelések tömege ellensúlyozza majd ezeket a hatásokat, ám erős kételyek munkálnak annak kapcsán, hogy mennyit zabál meg az ezen intézkedések által tovább fűtött infláció a költségvetési osztogatásból. A jövő évre 5 százalékos inflációt vár a jegybank – amely Surányi György szerint csak alibizik, azt is gyengén az infláció kordában tartása kapcsán –, ami azonban éves átlagot jelent, erős év eleji felpörgéssel. Azaz a választás előtt lesz juttatás és lesz áremelkedés is, s az is egy izgalmas versenynek ígérkezik 2022 első hónapjaiban, hogy kettejük közül melyik győz majd. Mindezek nyomában pedig tátongó lyuk marad majd a közös kasszán, úgy, hogy egyetlen valódi probléma megoldásához sem segít hozzá bennünket a pénzeső. Még véletlenül sem. 

 

Ez az igazi teljesítmény. 

 

A kormány célja persze egyszerű, mindenáron, a minden pénzünkből hatalmon maradni. Hogy ezt el tudja-e érni, attól is függ, hogy a pénzszórási zsonglőrmutatványok hogyan sikerülnek, és mennyit sikerül elinflálni az embereknek a saját pénzükből juttatott jótéteményekből. 

 

Policy Solutions új kutatása szerint, amely egy szeptemberi felmérésen alapul, a lakosság problémalistájának tetején „a megélhetés túl magas költségei” szerepelnek. A drágulás az adatfelvétel óta csak fokozódott, és a fent említett közellenség minden bizonnyal fokozottan garázdálkodni készül a közeljövőben. Ráirányítva egyúttal a figyelmet arra, hogy az ellenzéknek elsősorban a gazdasági válságkezelés kritikáját illetően volna mit keresnie a villámsebesen közelgő kampány során.

Címlapon

mutasd mind