Elkezdődött a gyálaréti játszótér és a városrész központjának felújítása

A 160 millió forintos fejlesztés már el is kezdődött, a kivitelezést végző cég munkatársai dolgoznak a játszótér felújításán, a téren pedig kedden, a munkaterület átadása után azonnal indult a munka.
Botka László polgármester a munkaterület átadáson elmondta, az itt lakók igényeinek megfelelően valódi, XXI. századi, európai játszótér épül. A jelenlegi mászóvárak helyett új, nagy mászóvárat építenek, valamint a meglévő, jó minőségű játszóeszközök mellé további öt új korszerű és biztonságos játszóeszközet állítanak fel. A játszótér játékeszközeit geometrikus formában, körbe rendezik, az ütéscsillapító burkolata gyöngykavics és öntött, színes gumiburkolat lesz. Emellett új fákat és cserjéket ültetnek, megújulnak a zöldfelületek, a térburkolatok és az utcabútorok.

A másik helyszínnel kapcsolatban a polgármester kiemelte, a tér visszanyeri régi, tradicionális pompáját azzal, hogy az 1932-ben felállított harangláb visszakerül régi helyére. Az átalakítással kapcsolatban két lakossági fórumot is tartottak és az ott elhangzottakat figyelembe véve készültek el a tervek.
Botka László elmondta, új utcabútorokat helyeznek ki, sétány épül a téren, a harangláb visszakerül a helyére, a tér mértani közepére. Felújítják a kopjafát is, amely a helyén marad.
„A városrész történelmének megfelelően újítjuk meg a teret, de úgy, hogy a közösségi rendezvényeknek is helyet tudjon majd biztosítani”
– tette hozzá a polgármester.
Simon-Fiala Donát, a körzet Összefogás Szegedért Egyesület képviselőjelöltje, hozzátette, a felújítás után a tér is sokkal zöldebb lesz, csakúgy, mint minden más városi beruházás esetében. Összesen huszonhét új lombos fát telepítenek a park meglévő faállományának megtartása mellett, valamint 3900 cserjét is ültetnek majd. „Így sokkal szebb, élhetőbb és használhatóbb lesz Gyálarét központja”
Botka László kiemelte, az önkormányzat városfejlesztési programjának fontos eleme, hogy valamennyi városrészben az ott élőknek fontos beruházások valósuljanak meg.
Ilyenek például a városrészi központi terek felújítása. Ennek keretében újult meg a Klapka tér, Kiskundorozsmán a piac melletti tér és a Kolozsvári tér. A gyálaréti munkálatokkal egy időben pedig zajlik Újszegeden a Víztorony tér felújítása, a Belvárosban a Szent György tér felújítása és Szőregen a Hősök terének felújítása.
Gyálaréten a kivitelezést a szegedi Norbo-Ép Kft. végzi. A cég vezetője, Terhes Norbert elmondta, a játszótéren a régi játékok és utcabútorok elbontásával kezdték el a munkát, ezt követően pedig a közműves munkák következnek. A tervek szerint jövő év elejére végeznek.
A környék lakóiban 2014-ben fogalmazódott meg először a tér felújítása és a harangláb régi helyére való visszahelyezése. Szabó László, a Gyálaréti Egyesület tagja elmondta, a harangláb közadakozásból készült és a 60-as évek elejéig a tér közepén állt, de elhelyezték onnan. Éppen ezért mindenki számára nagy öröm, hogy elkezdődött a munka – tette hozzá.