Elismerések, bemutatók, múltidézés – Körút, 2023. március 16.

Idevárjuk a Szegedért Alapítvány fődíjasát, Szeri Istvánt, valamint  a társadalmi-állampolgári kuratórium Debreczeni Pál-díjával elismert Bartyik Katalin gyermekgyógyászt. Megmutatjuk, milyen lesz az újra nyitott színház első bemutatója, a Hegedűs a háztetőn. Ott voltunk egy különleges filmbemutatón is a Belvárosi Moziban, ahol olyan dokumentumfilmeket vetítettek, melyek még 2005-ben készültek. Hogy miért kerültek ismét elő, az alkotókkal beszéljük meg.
Vass Imre

2023. március 16. 19:36

Elismerések, bemutatók, múltidézés – Körút, 2023. március 16.
  • 18 év után tér vissza a Szegedi Nemzeti Színház színpadára a világhírű musical, a Hegedűs a háztetőn. Barnák László színidirektor szerint, aki az előadás rendezője is, ez a teátrum nagy dobása. Van olyan jelenet, amikor több mint ötvenen vannak a színpadon. Ez egyben a nagyszínház első bemutatója a március eleji újranyitása óta.

 

  • 34. alkalommal adták át a Szegedért Alapítvány díjait a Szegedi Nemzeti Színházban szombaton. 2023-ban a fődíjat Szeri István, a Csongrád-Csanád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara tiszteletbeli elnöke vehette át.

 

  • 2023-ban a Szegedért Alapítvány kuratóriumai egy orvos, egy színművész és egy közgaszdász professzor munkásáságát ismerték el. A társadalmi-állampolgári kuratórium Debreczeni Pál-díját Bartyik Katalin gyermekgyógyász vehette át.

 

  • Volt egyszer egy filmsorozat, a Gyári burleszkek. Címével ellentétben, bár a helyzet néha tényleg groteszk volt, de a tartalom inkább tragkus, mint komikus. A filmkészítők ugyanis arra keresték a választ, miért kellett bezárni Szegeden több, főként a könnyű- és az élelmiszeripar területén működő üzemet a rendszerváltozás első évtizetében. Most a Belvárosi Moziban újranézhetők ezek a kordokumentumok.

 

Kezdés fél nyolckor a Szegedi Híradó után!

 

A műsor itt a cikkben is megnézhető, de ott van a