Elindult a Szegedi Nemzeti Színház őszi bérletezése: tizenhat bérlettípus közül lehet választani

Van, aki már negyvenöt éve jár bérlettel színházba, most is elsőként újította meg a család bérleteit. Október 15-éig kedvezményt is kapunk a vásárláskor.
Elindult a Szegedi Nemzeti Színház
őszi bérletezése: tizenhat bérlettípus közül lehet választani

– Operabérletet eddig mindig vettünk, szerintem a vidéki operajátszásban Szeged az első helyen áll, nagyon jó az operatársulat, mindig örömmel jövök az előadásokra. Siettem, hogy időben ideérjek, szeretnénk ugyanott ülni, ahol tavaly – mondta Seres Lászlóné nyugdíjas matematika–fizika szakos tanár, aki első volt a bérletvásárlók között, türelmesen olvasott a lépcsőn ülve, amíg hagytuk mi, újságírók.

 

Seres Lászlóné

Majd miután mindenkinek nyilatkozott, bement, és megújította a bérletét. Seres Lászlónéék negyvenöt éve járnak bérlettel színházba.

 

Barnák László színházigazgató a jegyirodában arról beszélt, 2018 után idén van újra lehetőségük előbérletezésre: a koronavírus-járvány alatt erre nem volt módjuk. – Háromezer-ötszáz felnőtt bérletet már értékesítettünk a nyári időszakban. Most pedig elkezdődött az őszi bérletezésünk. Akkor a régi bérleteseinknek kedveztünk egy kicsit, ők tavalyi áron meghosszabbíthatták a bérleteiket. Mostantól pedig új bérleteket is árulunk – mondta Barnák László.

 

Barnák László: Klasszikus nemzeti színházi bérletekkel készültünk (fotók: Szabó Luca)

 

A Szegedi Nemzeti Színház ebben az évadban összesen tizenhat fajta bérletet kínál, ebből három diákbérlet, aki azt is megjegyezte, nagyon sokszínű évadra készülnek. – Klasszikus nemzeti színházi bérletekkel készültünk, azért is mondom ezt, mert a repertoárunknak csaknem a fele magyar szerzők műveiből áll.

 

A pandémia alatt átalakultak a bérlet- és jegyvásárlási szokások: – Egyre jobban közelebb tolódtak az előadás napjához a jegyvásárlások, épp ezért értékelődtek fel még jobban a bérletvásárlások, hiszen, akinek bérlete van, fix helye van, és ez nekünk is jó, hiszen ők visszatérő, biztos színházlátogatóink. Erre az évadra sikerülhet a korábbi bérletstruktúrát visszaállítani, bár teljesen már sosem áll vissza, pont az említett vásárlási szokások átalakulása miatt.

 

A színházigazgató bízik abban, hogy az előbérletezési szezont követő mostani őszi bérletezési időszakban is sokan váltanak színházbérletet. Erre október 25-éig van lehetőségünk. A legolcsóbb, három operaelőadásra szóló bérlet 5900 forintba, a legdrágább Nemzeti Premier-bérlet, amiben tizenkét előadás van, 57 ezer forintba kerül. Október 15-éig minden bérletre tíz százalék kedvezményt ad a Szegedi Nemzeti Színház, diákok, nyugdíjasok és pedagógusok a premierbérletek kivételével még további tíz százalék kedvezményt kapnak.

Címlapon

mutasd mind