„Annyi mindent megálmodtál, vörös már a szemed” – Elhunyt Kóbor János

Hetvennyolc évet élt. A harmadik tagja ment el az Omegának alig több, mint egy éven belül.
Garai Szakács László

2021. december 06. 11:56

„Annyi mindent megálmodtál, vörös már a szemed” – Elhunyt Kóbor János

Néhány héttel ezelőtt került kórházba az Omega énekese, halálát a zenekar Facebook-oldalán közölték.

 

 

Kóbor János Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas volt. 1960-ban alapította az Omegát, de ahogy egy réges régi interjúban mondta, „hivatalosan 1962-től számoljuk az Omegát, akkor lett klubunk, ahol rendszeresen felléptünk, találkoztunk a rajongóinkkal.” Mind a tizenhét Omega-albumon szerepel, egyike azon kevés hazai énekeseknek, akik egyetlen zenekarban énekeltek.

 

 

Benkő Lászlót tavaly november 18-án, Mihály Tamást november 21-én érte a halál. Nagyon aggódunk Cikiért és Elefántért...

 

Kóbor János korábban egy interjúban azt mondta, nem akarja beadatni magának az oltást, mert közel nyolcvanévesen még soha nem volt komolyan beteg, és bízott az immunrendszerében. Hivatalosan nem jelenthető ki, de szint biztos, hogy a koronavírus miatt vesztette el az életét.

 

 

Nyitóképünk 1971-ben készült a Magyar Rádió 6-os stúdiójában, hátul Debreczeni Ferenc dobol, Molnár György gitározik (fotó: Fortepan/Szalay Zoltán)

Tovább olvasom