Elégetett levélszavazatok: egyetért a Kúria a választási bizottsággal, nem lehet kivizsgálni az ügyet

Mert az égetés nem Magyarországon történt. Kicsit sem lepődtünk meg.
Cservenák Zoltán

2022. április 10. 15:48

Elégetett levélszavazatok: egyetért a Kúria a választási bizottsággal, nem lehet kivizsgálni az ügyet

Mivel a választási törvény „területi hatálya csak Magyarország területére terjed ki”, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) már korábban jelezte, hogy nem lehet kivizsgálni a Marosvásárhely mellett talált elégetett levélszavazatok ügyét.

 

Magyarán olyan választási rendszer működik ma Magyarországon, ami úgy biztosít szavazatokat az országgyűlési választáson indulóknak, hogy közben nincs joga vizsgálni, ha a határon túli szavazásnál valami gyanús dolog történik. Amennyiben a jogérzéke rátenyerelt a csengőre, és nem tud lejönni róla, akkor nincs egyedül.  

 

Mindegy, hiába a csengetés, friss döntésével a Kúria lényegében osztja az NVB állásfoglalását, és helybenhagyták azt.

 

A Momentum március 31-én nyújtott be felülvizsgálati kérelmet az elégetett erdélyi szavazólapok ügyében. A lapokon – már amelyiknél a maradványokból kivehető volt – az Egységben Magyarországért ellenzéki párttársulást és a Mi Hazánkot támogató ikszeket lehetett látni.

 

 

A Kúria határozatában ez áll:

 

„Az NVB – a Kúria Kvk.I.39.354/2022/5. számú végzésére, a jogalkotásról szóló törvény (a továbbiakban: Jat.) 6. § (1) és (3) bekezdésére hivatkozással – megállapította, hogy a Ve. nem tartalmaz külön rendelkezést a területi hatályra vonatkozóan, ezért a Kúria döntésében foglaltakra [különösen az Indokolás [28] bekezdésében] tekintettel megállapítható, hogy a Ve. területi hatálya csak Magyarország területére terjed ki. Az NVB kimondta, hogy a kifogás tárgyává tett cselekmény nem Magyarország területén történt, ezért hatáskör hiányában nem vizsgálhatja az ismeretlen személyek Románia területén kifejtett tevékenységét”.

 

Ez lényegében azt jelenti, hogy mivel a törvény nem rendelkezik annak területi hatályáról, ezért a Kúria úgy döntött, hogy a törvény csak Magyarország területére terjed ki.

 

Ezt nem kell jogászról magyarra fordítani, elég csak még egyszer elolvasni:

 

„Az NVB kimondta, hogy a kifogás tárgyává tett cselekmény nem Magyarország területén történt, ezért hatáskör hiányában nem vizsgálhatja az ismeretlen személyek Románia területén kifejtett tevékenységét”.

 

Címlapon

mutasd mind