És most nemcsak arra gondolok, hogy mindenfajta előzetes egyeztetés nélkül, az érdekeltek meghallgatása nélkül, közérdeken alapuló racionalitás nélkül, az EU felé tett ígéretet (eskü, mondta Brüsszelben Varga és Navracsics, ezentúl a jogalkotást tisztességes módon, az érintettek bevonásával csináljuk majd) megszegve számolták fel a kötelező kamarai tagságot, beleírva a jogszabályba azt is, hogy harminc nap után mindenkinek megszűnik a tagsága, aki nem jelzi, hogy maradni akar.

Az autoriter vezető ugyanis nemcsak azt nem tűri el, hogy valami ne úgy legyen, ahogy ő akarja, de azt is nehezen viseli, ha tőle független, autonóm szereplők saját véleményüket fogalmazzák meg, ne adj’ isten saját szervezetekkel, ezeken keresztül pedig közösségi, társadalmi támogatottsággal és befolyással bírnak. Ezért az autoriter vezető ezeket mind át akarja venni, hogy leuralhassa. Ha ez nem sikerül, akkor vagy meg kell semmisíteni, vagy el kell lehetetleníteni őket.

De a totális megsemmisítéshez háború kell, és ezt a vezető nem mindig vállalhatja. Ezért néha be kell érnie az ellehetetlenítéssel. Ezt a legjobb kooptálással megoldani: berakni a saját embereket, akik majd azt csinálják, amit ő diktál. Persze sajnos néha előfordul, hogy egyes intézmények, szervezetek bevehetetlen váraknak bizonyulnak, és ilyen helyekre nem tudja kooptálni a sajátjait. Erre is van megoldás: létre kell hozni a párhuzamos intézményeket:

• a Magyar Színházi Társaság mellé a Teátrumi Társaságot,
• a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia mellé a Magyar Művészeti Akadémiát,
• az RMDSZ mellé az Erdélyi Magyar Néppártot – amire persze már nincs szükség, mióta az RMDSZ rátalált a helyes útra.

Nem lennék hát meglepődve, ha heteken belül megjelenne a hír, miszerint keresztény, magyar, konzervatív, az ellátás biztonságát és a betegek érdekeit szem előtt tartó, a sorosista MOK többéves rabigája alól végre felszabaduló, a brüsszeli szankciós politikát ellenző békepárti orvosok megalakítják a Nemzeti Orvosi Kamarát (NOK), és várják tagjaik közé mindazon orvosokat, akik tiltatkoznak a MOK elnyomása ellen. A kormány majd jól leül tárgyalni a NOK-kal, mondván, hogy neki kötelező a szakmai egyeztetés, itt egy legitim érdekképviseleti szervezet van kérem, hát mi csak azzal tudunk tárgyalni, aki akar. Lesz sok szakmai tárgyalás. Egyeztetés. Javaslatok, vélemények, fotózkodás a Karmelita előtt, mögött, erkélyen és irodában. Olyan sok egyeztetés lesz, hogy a kormány szembesül a jogos szakmai észrevételekkel, és rájönnek, hogy mégiscsak szükség van egy kötelező, szakmai alapokon nyugvó hivatásrendi szervezetre. És amikor eljön ez a nap, akkor majd be lehet nyújtani vasárnap éjjel kettőkor egy törvényjavaslatot, amit sürgősségi eljárásban hétfő reggel megtárgyalnak, és kijelölik benne a NOK-ot a kötelező orvosi kamarának. Délre az államfő aláírja, kedden már lehet is belépni a doktor uraknak és hölgyeknek. Nem lennék meglepődve, ha már zajlanának az előkészületek, elvégre az alapítókat fel kell készíteni mindenre – lehet most dolguk Rogánéknak rendesen. Professzor úr, ha szabad egy szóra, tessék majd mindig úgy mondani, hogy sorosista MOK, ez fontos.

Ebben csak akkor nem lehet sikeres Orbán, ha az orvosok most nem hagyják magukat. Ha a most elfogadott törvény alapján a mostani tagok kivétel nélkül jelzik a MOK-nak, hogy továbbra is tagok akarnak maradni, és még erőteljesebben harcolnak a kormánnyal szemben saját szakmai meggyőződéseik és érdekeik érvényesítéséért. A helyzet ugyanis az, hogy a Fidesznek azért kellett ezt a törvényt így átvernie, mert nincs más eszköze a MOK ellen, mint a jól ismert „oszd meg és uralkodj”.

A MOK tagjai azonban úgy tűnik, tudják a legfontosabbat: orvos nélkül nincs ellátás.

Rektor lehet egy kézilabdaedző, konzul egy csókos haver, fizikaórát is tarthat akár a takarító is, ez mind nem számít. De a vakbélműtétet nem végezheti el se a portás, se a kirendelt rendőrzászlós, se a fehér köpenyre áhítozó NER-feleség.

Mi, többiek pedig, figyeljük, támogassuk őket, és tanuljunk végre tőlük.