Egyre biztosabb, hogy június egytől szűnhet meg a tanárok közalkalmazotti státusza

Nagy a bizonytalanság a pedagógusok körében, hogy a március elején társadalmi vitára bocsátott tervezetből mely részletek élesednek majd a parlament elé benyújtott, majd nagy valószínűséggel megszavazott törvénybe. Az eddig megismert tervezet több ponton is nagy változásokat jelent nem csak a pedagógusok, de az oktatási intézmények működésében is.
A pedagógusok személyét érinti, hogy az eddigi közalkalmazotti státuszt felválthatja egy új, közszolgálati státusz, ezzel, hasonlóan a közművelődési, és egy kicsit hasonlóan az orvosok jogállásának a változásához, elveszítik a közalkalmazotti státusszal járó előnyöket is.
A napokban írt a szeged.hu arról, hogy eddig jobbára nem hivatalos forrásokból ismerik az érintettek a személyüket érintő változtatások tartalmát, és határidejét is, egy szegedi pedagógus úgy fogalmazott, hogy még az is elképzelhető, hogy úgy fog adott esetben érettségiztetni, hogy nincs is státuszban.
Ez a helyzet könnyen előállhat annak ismeretében, hogy hétfőn egy képviselői írásbeli kérdésre válaszolva Rétvári Bence, az EMMI államtitkára a június elsejei időpontról úgy írt, hogy valóban ekkortól léphet hatályba az új törvény.
Reálisan előfordulhat, hogy elindul az érettségi, majd annak a közepén kell dönteniük a pedagógusoknak, hogy vállalják-e az új státuszba való átlépést, vagy megszűnik a munkaviszonyuk.
Rétvári Bence, a hétfői válaszában még mindig arról ír a kérdéseket számára elküldő Ander Balázsnak, hogy egyelőre még folynak az egyeztetések a szakszervezetekkel is. Ez azt jelenti, hogy számos fontos kérdésben az érettségi előtt egy hónappal, vagy még kevesebb idővel szavazhatnak a parlamentben.