Egy személy – egy könyv: Szilágyi Bay Péter Fekete István-kötetet ajánl

A Somogyi-könyvtár könyvajánló sorozatában jogász, mezőgazdasági szakújságíró, a Nimród Vadászújság munkatársa és az Agro Jager News agrárszakértője Fekete István Gyeplő nélkül című regényét ajánlja.
Szegedi Tükör

2022. február 27. 16:22

Egy személy – egy könyv: Szilágyi
Bay Péter Fekete István-kötetet ajánl

Szegeden születtem 1981-ben. Édesanyám a rendőrségen dolgozott, de magyar–orosz szakos tanárként végzett a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, én pedig az egyes gyakorlóban. Ma is jót mosolygok, amikor „véletlenül” elöl hagyott egy ajándékba szánt könyvet. A nagyszüleim messze, a református Tiszántúlon éltek, és így mi ketten együtt jártuk a várost. Rendszeresen beugrottunk Monostori Dezső bácsihoz, a Kárász utcai Antikváriumba. A rendőrfizetés sohasem volt „magas”, és én el sem tudtam képzelni, hogy létezik más könyvesbolt is. Nekem a könyv mindig féltve őrzött, becses dolognak számított. Teljesen természetes volt, hogy egy könyvet többen forgatnak, és arra mindenkinek vigyáznia kell. Gyerekként kifejezetten a kézikönyvek, a helyben használható könyvek és a lexikonok érdekeltek. Igazán felnőtt fejjel értettem meg, miért is olyan nagy dolog a Somogyi-könyvtár.

 

Tanárok sora tűnik fel előttem: Kozma Gyula legendás alakja, aki mindig öltönyben és nyakkendőben érkezett tanítani. Aztán Galántai Ferencné osztályfőnököm, magyartanárom, aki sokszor annyira feleslegesnek tartotta az osztályfőnöki órát, hogy inkább irodalmat vagy nyelvtant tanított. Kozma tanár úr olyan cseles fogásokat is bevetett, hogy meg-megmutatott egy könyvet, de hozzátette, ehhez még kicsik vagyunk. Én a Téli berekkel jártam így.

 

Négy évtized és három egyetem után arra a kérdésre, hogy melyik a kedvenc könyvem, nehéz választ adni. Galántai tanárnőnek elsősorban a belbecs, de nekem akkor és most is fontos volt a borító. Talán ezért is választottunk olyan nehezen borítót a most megjelent könyvem, a Hubert, a vadászmanó címlapjára. Nagyon kedves óvodás könyvem volt a Cini-cini muzsika. Volt idő, hogy annyira szerettem volna olvasni, hogy miközben szavaltam a mondókákat, az ujjammal próbáltam mutatni, hol járunk. Abban is biztos vagyok, hogy sok jogász kollégám jó ideig maga előtt látta Pokol Béla Jogelmélet című könyvének egyszerű feliratát is. 

 

Aztán szépen lassan beköszöntött Ady, József Attila, Radnóti, aztán a nagyszalontai nagyapám, kiterjesztett szülőföldem miatt Arany János. Aztán jöttek a népi írók, Szabó Pál, Sinka István és mások. Szerettem Mikszáthot, Móricz Zsigmondot, de mégis Fekete István vált ki mind közül. Talán kereshető ez abban is, hogy a göllei falusi gyerek, a gazdatiszt köszön vissza műveiből, és oly sok párhuzamot lehet felfedezni ma is az agrárium és a nagyvilág változásai között. Meg persze ő az az ember, aki nem csak vadászik, hanem hallja, látja maga körül csendes szemlélőként az erdőt. Számomra Fekete Istvánon keresztül nyílt ki a vadászati irodalom, ismertem meg először Kittenberger Kálmánt, aki valaha a – számomra annyira kedves – Nimród Vadászújság főszerkesztője is lehetett. A sok kedvenc könyv közül most Fekete István Gyeplő nélkül című könyve jut eszembe.

 

Fekete István Gyeplő nélkül című regénye kölcsönözhető a Somogyi-könyvtárból.