Egy személy – egy könyv: Erdélyi Ágnes egy Nobel-díjas fehérorosz írónő könyvét ajánlja

A Somogyi-könyvtár könyvajánló sorozatában Erdélyi Ágnes Szvetlana Alekszijevics Elhordott múltjaink című kötetére hívja fel a figyelmet. Erdélyi Ágnes első munkahelye a Somogyi-könyvtár volt, majd a JATE/SZTE Móra Ferenc (Szak)Kollégium tanáraként, később igazgatójaként dolgozott. A szegedi Grand Café egyik alapítója, jelenleg önkéntes munkatársa.
Szegedi Tükör

2022. augusztus 12. 14:39

Egy személy – egy könyv: Erdélyi
Ágnes egy Nobel-díjas fehérorosz írónő könyvét ajánlja

Az olvasás számomra napi gyakorlat, életforma, hogy amennyire lehet, próbáljam megérteni a világot, és benne magamat is. Bizonyos szintátlépésekkel ez folyik gyermekkorom óta. A könyvet, amelyet választottam, orosz nyelven írta Szvetlana Alekszijevics, származására nézve belarusz író. Moszkvában 2013-ban, nálunk 2015-ben jelent meg. 2018-ban az író irodalmi Nobel-díjat kapott.

 

Kevés aktuálisabb könyv van most, mint ez. Amikor megjelent, már akkor is revelációszámba ment. Érdekelt a könyv, mint egykori orosz szakost, aki fél évet töltött a brezsnyevi Moszkvában, és járt arrafelé máskor is, tehát valamennyire ismerős ebben a világban. Érdekel most is, a jelen rémült idejében, mert aggódom az orosz emberekért és az orosz kultúráért. A kortárs orosz íróknál mindig is azt kerestem, hogy a szétesett szovjet birodalom romjain, frusztrációk és traumák között, ebben az összezavarodottságban mi mehet végbe az emberek gondolkodásában, és mindez hová vezethet. Ez a könyv arról beszél, hogy a még belátható múltban és a jelenben hogyan vélekednek az orosz emberek hazáról, történelmi kataklizmákról, önmagukról. Az újraolvasás megrázóbb és szívszorítóbb, mint az első volt. Mélységes mély a kútja az orosz múltnak is.

 

Alekszijevics nem a tradicionális epikai formák közül választ, nem fikciós regényt, nem szatírát ír, se nem disztópiát. A tényirodalom, a riportregény mellett dönt, amely töredékes narratívát kínál, ám közelebbről érinti a valóságot. Teszi ezt a huszonnegyedik órában, és ezzel történelmi tettet hajt végre. Hiszen a most élő emberektől még feljegyezhető személyes életalakulásuk mellett családjaik sorsemlékezete is. Feltárulhat a még mindig fel nem dolgozott szovjet és posztszovjet történelem máig ható számos paradoxonja. Hiszen még mindig él a „homo sovieticus” öntudata és ragaszkodása, őszinte és vakhitek összeomlásán téveszmék élednek újra, és felsejlik az emlékezések mögül valamiféle készenlét is valami újra. Erről sorjáznak monológok túl peresztrojkán, káoszon és válságokon, túl Afganisztánon, Csernobilon, csecsen háborúkon, innen egy ismét totalitáriussá váló államon, egy szegénységtől, alkoholizmustól, öngyilkosságoktól is terhelt társadalomból üzenve. Koronatanúk tesznek vallomásokat egy következő háború előtti történelmi pillanatban. Az előtt, ami most történik, karnyújtásnyira tőlünk.

A történelmi emlékezet mélyrétegeibe hatol, emberi lelkekről és szívekről, az egyes emberről tudósít Szvetlana Alekszijevics. Egy nehézsúlyú könyvben, amely alatt, ahogy mondják, beszakad az asztal.

 

Egyik vallomástevője mondja – mi is kérdezhetnénk: „Már régen várok arra, hogy valaki elmagyarázza, mi is történik velünk?”

 

Szvetlana Alekszijevics Elhordott múltjaink című kötete kölcsönözhető a Somogyi-könyvtárból.