Egy közösségi szemétgyűjtés tanulságai – Veszprémi Szilveszter tárcája

Veszprémi Szilveszter

2022. szeptember 28. 18:46

Egy közösségi szemétgyűjtés
tanulságai – Veszprémi Szilveszter tárcája

Amikor először merült fel, hogy szemetet szedjünk, elhamarkodott ötletnek tűnt. Olyannak, amit túl gyorsan döntöttünk el. Amíg szépen süt a nap, és amíg mozgathatóak az emberek kinti programokra – vitt minket a hév, hogy legyen nekünk is szemétszedésünk. Csak aztán gondoltunk bele, hogy hol is gyűjtenénk, és hogy mit is pontosan. Merthogy tudni illik, szép környéken lakunk egy egyébként is szép városban. Bőven vannak kint kukák, játszótereken, padok mellett, menet közben a járdáknál, és nem is igazán szoktunk szemetet látni. Kutyaszart, azt mondjuk szoktunk, főleg a töltésen, de azt külön gyűjtik, és már egyébként is, bemondtuk, hogy ez lesz a program. Szemetet fogunk gyűjteni.

 

Aznap délután esni kezdett, csak futózápor volt, a krétarajzokat sem mosta el az udvaron, de úgy készültünk, hogy lesz még ilyen eső. Csak kis köröket terveztünk be, a közeli parkolók, játszóterek, kis utcák, házak közti udvarok, iskolák. Két iskola is van a közelben, lakótelepes övezet, különböző felszereltségű játszóterekkel, különböző parkok padokkal a különböző korcsoportoknak. Már lassan kiismerjük az egésznek a rendjét, megértjük, hogy mi hol ülhetünk kint, hol nem.

 

(fotó: Kiss Ferenc Mátyás)

 

Amikor készültünk, azt hittük alig találunk valamit a két-háromszáz méteres körben. Gondolkodtunk, hogy vigyünk-e közösen egy kis zsákot, vagy mindenki vigyen sajátot, végül mindenki tépett magának egyet, egyszerűbb így. Mi van, ha többfelé válunk, ha mondjuk megint nekiered az eső, de még gyorsan felkapkodnánk, meg egyébként is, legyen mindenkinél egy zsák. És akkor elindultunk, kellettek a zsákok, hamar találtunk szemeteket. Blokkokat, csokis csomagolásokat, pékárus papírokat, fóliákat cigispapírokról, felesüvegeket, amik mellett bizonyára nap mint nap elmegyünk észrevétlenül.

 

Egy tiszta városban élünk, nem is rossz környéken, mindig is így gondoltam, és ez most sincs másként. Amikor elindultam szemetet gyűjteni, tudatosítanom kellett, hogy szemetet keresek, nem csak a bejárt, megszokott útvonalon sétálok bevásárolni vagy találkozni másokkal egy számunkra kijelölt padon. Egy társam lehajolt, felszedte az első zacskót, amit talált, és én csak akkor néztem körbe. Nem tudatosítottam volna magamtól, hogy szemét van az út szélén, nem vettem volna észre, hiába volt rajtam a gumikesztyű, hiába volt a kezemben a zsák. Sok kuka van ezen a környéken, nyilván oda dobom én is a péksütik kiürült papírját, az útközben elmajszolt túró rudi csomagolását, mások is így tesznek, szoktam is látni.

 

Többször álltam meg szemétszedés közben egy-egy darab felett, elgondolkodtam, hogy miért nem a kihelyezett szemetesbe dobom, miért a zsákomba, öt-hat méterre van a kuka, nem is kellene tovább cipelnem, butaság, de mégiscsak erre volt a zsákom, és ezért kapott mindenki saját zsákot, és egyébként is, látni, ahogy telik egy kukászsák, annak megvan ez a valamiféle pszichológiája. A „nem lakom egy szemetes környéken, de...” pszichológiája, „a hat méteren belül van szemetes, és mégis...” pszichológiája, én pedig tanulom, tanultam a környékemet két záporeső között.

 

Veszprémi Szilveszter költő, az Eközben Szegeden szerkesztője.

Címlapon

mutasd mind