Egy est Ördög Szilveszterről a Kapcában

Emlékkönyv készült a József Attila-díjas Ördögh Szilveszternek, aki tizenhat éve nincs már köztünk. Most kap egy kötetet, ami róla, neki szól.
Miszlai Dorina

2023. január 19. 21:02

Egy est Ördög Szilveszterről a
Kapcában

Január 25-én debütál a szegedi születésű Ördögh Szilveszterről szóló legújabb kötet, mely az ő írásain túl a hozzá írt és róla szóló írásokat is tartalmazza. De benne lesz a könyvben a 2018-ban megrendezett Ördögh Szilveszter-konferencián elhangzott előadások alapján készült tanulmányok is.

 

A Szilvesztertől – Szilveszterről Ördögh Szilveszter Emlékkönyv bemutatóját az Alsóvárosi Kultúrházban tartják, az Areión Kulturális Egyesület és a Szegedi Írók Társasága szervezésében január 25-én 18 órakor. Az est vendége lesz a kötet szerkesztője, Kiss Ernő, illetve az Areión Kulturális Egyesületének elnöke és a Szegedi Írók Társaságának titkára, Bene Zoltán is.

 

Ördögh Szilveszter 1948-ban született Szegeden. Elemi iskoláit, illetve a gimnáziumi tanulmányait Szegeden, a Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumban végezte. Tizennyolc éves volt, amikor megjelent Osztályfénykép című novellája, ami több tabutémát is érintett, ezért kicsapták szegedi középiskolájából, így Hódmezővásárhelyen érettségizett. Ezt követően az ELTE magyar–francia szakán szerzett középiskolai tanári diplomát. Még csak 26 éves volt, mikor tehetségét József Attila-díjjal jutalmazták. Írásainál azonban fontosabbnak érezte az írók, költők segítését: a Magvető és az Új Írás munkatársaként, később pedig a Tekintet főszerkesztőjeként segítette az írások megjelenését.

 

Jövő hét szerdán rá emlékeznek a Kapcában. A kötet megvásárolható lesz a helyszínen.

Címlapon

mutasd mind