Egy elfeledett mérkőzés – az Aranycsapat Szegeden

A világ idén ismét sportlázban ég. A fociszurkolóknak talán az Európa-bajnokság került leginkább előtérbe, hiszen Budapest is a rendezők közé tartozott, illetve a magyar válogatott ismét részt vehetett a kontinenstornán. Talán ilyenkor sokaknak eszébe jut az Aranycsapat és az eredményeik, reménykedve abban, hogy ismét ilyen sikeresek lesznek fiaink. Sok szegedi elfelejtette már, vagy nem tudja, hogy az Aranycsapat Szegeden is játszott mérkőzést – írja Tóth István történész, a Móra Ferenc Múzeum munkatársa a Szegedi Tükörben.
Egy elfeledett mérkőzés – az Aranycsapat Szegeden

Érdekesnek tartom, hogy ez a mérkőzés idáig a feledés homályába veszett. A feledés egyik okának az esemény dokumentáltságát tartom. A mérkőzésről a Népsport és a Délmagyarország is beszámolt, ám mindkét újságban negyed oldalnál rövidebb beszámolók jelentek meg, illetve nem volt fényképes dokumentáció sem. Legalábbis eddig nem volt tudomásunk róla! A Móra Ferenc Múzeum Helytörténeti és Irodalomtörténeti Osztály birtokában van 26 fénykép, melyek a találkozóról készültek.

(fotók: a Móra Ferenc Múzem gyűjteménye)

A mérkőzésre 1955. április 13-án került sor a valamikori Felső Tisza-parti Stadionban. Magáról a találkozóról eltérő információk vannak. A Népsport és a Délmagyarország beszámolói különböznek. Elsősorban a nézőszám kapcsán. Az országos lap 16 ezer főt, a szegedi lap 18 ezret emleget, holott a férőhelyek száma 15 ezer fő volt, így jól érzékelhető, hogy hatalmas érdeklődés övezte a találkozót. A város környékét is megmozgatta a mérkőzés, hiszen a környékbéli falvakból is a városba özönlöttek, Hódmezővásárhelyről nagyjából 500 szurkoló érkezett, míg Makóról különvonatot indítottak. A legfőbb különbség a két beszámoló között a meccsel kapcsolatosan van. A Népsport három harmados találkozóról ír, míg a Délmagyarország egy rendes, két félidős mérkőzésről tudósít, plusz egy gálameccsről. Ebből adódóan az eredmények is különböznek a gálamérkőzés kivételével. A két cikk együttolvasásával orvosolható ez a probléma.

Szegedre az A és B válogatottak érkeztek. Tekintettel arra, hogy az április 9-i, Népstadionban megrendezett húsvéti tornán a válogatott keret többsége szerepelt, nem kívánták őket terhelni a 2×45 perces játékidővel, így három játékrészre osztották el a csapatokat. Elsőként a gálatalálkozót játszották le, ahol a B válogatott a szegedi válogatottal mérkőzött meg. A B válogatott: Gulyás – Kovács II, Börzsei, Dalnoki – Kovács I, Zakariás – Kárász, Szusza, Palotás, Vilezsál, Tóth M. összeállítással, míg a szegedi válogatott: Kollár – Sebesi, Dobes, Fülöp – Becker, Janka – Ördög, Kónya, Posta, Gyimesi, Solymosi felállással lépett pályára.

„A hazai közönség harsány buzdítása mellett nagy lelkesedéssel kezdett a szegedi csapat… Lassan feljött a B-válogatott is. Néhány szép támadást vezetett. A 21. percben Szusza 12 méterről a bal felső sarokba lőtt. 1:0. A válogatott nagy technikai fölényben volt, a szegediek pedig továbbra is lelkesen küzdöttek, nem ismertek elveszett labdát. A 26. percben Tóth M. beadását Palotás kapásból futtából 12 méterről nagy erővel a kapu közepébe lőtte. 2:0. A 31. percben újabb gólt ért el a válogatott, Szusza 18 méterről leadott lövése jutott a szegediek kapujába. 3:0. Nagy fölényben játszott ezután a válogatott és a 35. percben Vilezsál, a 40. percben pedig Tóth Mihály ért el gólt. 5:0.”

A második 45 perces mérkőzést várta mindenki, ahol az A válogatott, az Aranycsapat játszott a Szegedi Haladás ellen. Az A válogatott néhány változtatással: Oláh − Buzánszky, Lóránt, Lantos – Bozsik, Szojka − Sándor, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Tóth M. összeállításban, míg a Szegedi Haladás: Mészáros − Faragó, Subits, Vass − Baráth, Zallár − Polyvás, Cziráki, Rábai, Bánáti, Gilicz felállásban állt fel a pályára.

„A nagy lelkesedéssel küzdő Szegedi Haladás hosszú időn keresztül nem engedte kibontakozni a válogatott támadásait. A szegediek szoros emberfogással igen keményen védekeztek, s ez nem ízlett a válogatott csatároknak... A 35. percben Sándor ívelt beadását Kocsis mintegy 8 méterről a kapu jobboldalába a léc alá fejelte. 1:0. Ezután Kocsis megsérült. Palotás állt be helyette. Hidegkúti, majd Puskás lövése kerülte el a kaput. A hátralévő időben egyre hevesebbé vált a játék, előfordult néhány sajnálatos szabálytalanság is. Az A-válogatottban a védelemre nem hárult komolyabb feladat...”

A harmadik mérkőzést az A-B vegyes válogatott játszotta szintén a Szegedi Haladás ellen. A vegyes válogatott: Danka − Buzánszky, Várhidi, Lantos − Dékány, Szojka – Kárász, Szusza, Palotás, Puskás, Milosovics, míg a Szegedi Haladás: Cserhalmi − Sebesi, Subits, Vass − Juhász, Zallár (Léber) – Kónya, Boldis, Rábai, Bánáti, Szijjártó összeállításban küldte fiait a pályára. Ez a mérkőzés már csak 35 percig tartott.

„A vegyes válogatott nagy fölényben volt, a szegediek azonban szívósan és jól védekeztek. Az egyetlen gólt a 21. percben kapu előtti kavarodásból Szojka szerezte. Ebben a játékrészben a válogatottból Buzánszky, Szojka, Dékány és a Kárász−Szusza szárny, a szegediek közül pedig Cserhalmi, Subits, Rábai és Bánáti játszott jól.”

A gól után a szegediek közül Juhász nekiment, vagy ahogy az újság fogalmaz, „löki” Puskást, aki ezek után Juhász felé rúgott. Erre a szegedi publikum igencsak felhördült, úgy gondolták, ez nem vall egy válogatott játékosra, és jobb lett volna, ha Sebes Gusztáv lecseréli a magáról megfeledkező játékost. Nem tudni, hogy ennek az incidensnek volt-e valami előzménye, illetve hogy Juhász direkt lökte-e meg Puskást, így ítéletet biztosan nem tudunk hozni.

Jól tudjuk, hogy Szeged nehezen felejt. A mérkőzésről még utoljára április 15-én írtak a Délmagyarország hasábjain. Itt mondhatjuk, hogy összegzik a látottakat. Természetesen központi téma volt Puskás Ferenc rúgása.

„Igen sok élvonalbeli labdarúgónk csalódást keltett, nemcsak játékával, hanem sportszerűtlen magatartásával is. Gondolunk itt elsősorban Puskás sportszerűtlen magatartására. Egy válogatott játékosnak, akit ifjúságunk mintaképnek tekint, igy nem szabad viselkednie.”

A mérkőzés a kor fiatalságára is igen mély benyomást tett. A nemrégiben eltávozott, a szegedi futball legendás alakja, Dudás Tivadar is jelen volt az eseményen. Számára a Szegedi Honvéd játékosai voltak azok a példaképek helyi szinten, a válogatottból Puskás, Czibor, Kocsis, Grocsis játéka inspirálta őt, akik közül kettővel személyesen is találkozhatott Szegeden.

„szóval az egész válogatottat fősorolhatnám, szóva’ amiko’ ők jöttek Szegedre, akko’ a, az edzőpálya mögötti hát részen, Tóth Gyusziva’ ketten szedtük a labdát. Nagyon nagy öröm vót és olyan dolgokat eltanultunk...”

Összességében úgy gondolom, hogy nagy népünnepélynek számított az esemény. Már csak a nézőszám tekintetében. Az eredmények is magukért beszélnek, hiszen két mérkőzésen egy-egy gólt kapni a kor egyik, ha nem a legjobb csapatától nagyszerű eredménynek számít. Ha megvizsgáljuk az 1948–1956 közötti időszak hasonló edzőmeccseit, más vidéki csapatok ellen, akkor láthatjuk, hogy az Aranycsapat átlagosan 10, vagy annál nagyobb gólkülönbséggel nyerte a találkozókat. Mindezek fényében úgy vélem, hogy a Szegedi Haladás tisztességgel helytállt és olyan eredményt ért el, amelyre a szegediek és a szegedi labdarúgás is büszke lehet.

Tóth István

A teljes írás a Szeged folyóirat 2021. júniusi lapszámában olvasható.
Az archív fotók a Móra Ferenc Múzeum gyűjteményéből valók.

Tovább olvasom