Egy alig-alig olvasható szövegről és bármire képes gombákról – Bak Róbert ajánlja A behajtó és a Termőtestek című köteteket

Bak Róbert

2022. január 01. 10:50

Egy alig-alig olvasható szövegről és
bármire képes gombákról – Bak Róbert ajánlja A behajtó és a
Termőtestek című köteteket

2022 első könyvajánlójának mindenképpen egy különleges, nem mindennapi és nem is feltétlenül szigorú értelemben vett szépirodalmi kötetet szerettem volna választani, amely kicsit kilóg a rám jellemző olvasmányok közül, és sokáig úgy gondoltam, hogy ez a könyv Konrád József – a néhai Konrád György fia – írói debütálása, A behajtó lesz, amely a maga módján egy egészen különleges, ambiciózus, ám nem minden ízében a legjobban sikerült vállalkozás.

 

Hogy mást ne említsek, ez egy szó szerint költészetbe hajló, és éppen emiatt sokszor szinte alig-alig olvasható szövegben elhelyezett gyász-, bűnügyi- vagy éppen drogos triptörténet, amely szinte követhetetlenül mozog a különböző tudatállapotok között – ébrenlét, álom, hallucináció, képzelgés – egy narkotikumoktól erősen zavart elme zaklatott villanásai szerint, és így ez a történet egyszerre játszódik, játszódhat a valóságban vagy az álomban, a jelenben vagy a bibliai múltban is, de ahogy sejthető, kellő írói tapasztalat híján, sokszor magába omlik és követhetetlenné válik az egész. Egyszerűen túl nagy az ambíció, Konrád túlságosan is törekszik az egyediségre, sokszor egészen addig csavarja történetet és a magyar nyelvet, míg az már huzamosabb időn át olvashatatlanná válik, így azonban ez az egész éppen azt eredményezi, hogy A behajtó nem lehet más, csak maximum félsiker.

 

 

„Besötétedik, a kirakatüvegekben felvillanó részeim sokdarabos puzzle, amit teljes erőmből próbálok kirakni. Elmegyek az antik bútoros mellett, részévé válok a térnek, a sokágú réz állólámpa lefejez, megmaradt testem örökzöld tölgylevél mintájú art deco széktámla, pálmák lengedezése a ventilátor alatt, a boltos, amint melleit félretolva felpróbál egy jáspis nyakéket, hogy pont középen legyen, egy kép, amin a szövetség ládáját viszik, és valaki révült táncot jár, a halászhajót dobáló tenger a háttérben, már vérkeringésem elhagyott megállói.”

 

Ezt a részletet pedig úgy olvassuk, hogy ez messze egy követhetőbb, könnyebben olvasható, és jobban sikerült szövegrész.

 

Aztán ennek a kisregénynek az elolvasása után eltelt pár nap, jött egy új könyv, és úgy döntöttem, hogy most rendhagyó módon nem egy művet ajánlok, hanem rögtön kettőt.

 

Bár ahogy említettem, jómagam csak igen-igen ritkán kalandozom el a minőségi szépirodalom berkein kívülre, de most a karácsonyi szünet környékén végül mégis úgy döntöttem, hogy nem halogatom tovább, és belevágok annak a Sepsi Lászlónak az új monstrumába, a Termőtestekbe, akinek már egy korábbi zsánerkötete, a Pinky is lenyűgözött a maga módján. Hogy ez végül megérte-e? Hát meg, de ezzel együtt is inkább az elszalasztott lehetőségek könyvének tartom ezt vértől és egyéb gusztustalan testnedvektől tocsogó nagyregényt.

 

Sepsi egy furcsa, iszonytató, de mégis magával ragadó hátteret rajzolt meg a szöveg központját alkotó leszámolástörténetnek, de tényleg egy olyat, amivel még nem nagyon találkozhattunk másutt. Hiszen a helyszín, Höksring városa egészen egyedülálló. Ezt az évszázadok óta három, egymással többé-kevésbé együttműködő család (de mondhatnám, bűnszervezet) által igazgatott, irányított vagy éppen terrorizált település ugyanis teljes egészében összefonódott a csakis itt található különleges gombákkal, amelyek behálóznak mindent, és úgy képzeljük el, hogy ezek a gombák szó szerint bármire képesek, érezhetően túlvilági hatalmat birtokolnak, és bármikor beleavatkozhatnak az itt élő emberek életébe. Ez egész olyan, mint valami weird bio-horror.

 

„Mind másra jó, mind mást ígér, az egyiktől könnyed álmokat látsz, és ha eladod, meggazdagszol belőle, a másiktól bepillanthatsz a múltba és a jövőbe, a harmadiktól beszélhetsz magával Höksringgel, a negyediktől pedig vérrögöket hánysz majd, és hörögve kimúlsz. És van olyan is, amelyiknek egyszerűen fahéjíze van, de ezen kívül semmi különös.”

 

Történetünk kezdetén éppen az alapító, és valaha legerősebb, ám mára már egyre inkább saját árnyékává váló Ergot családot repítik a levegőbe ismeretlen tettesek, hogy a helyzet gyorsan elfajuljon a korrupt politikusok, a szerencsétlenkedő zsaruk, az áldozataik szemét fagylalttölcsérrel (!) kivájó, vagy éppen találomra lányokat megerőszakoló nehézfiúk és pszichopaták közötti adok-kapok során. Ahogy látszik, Sepsi egy pillanatra sem finomkodik, és azonnal beledobja az olvasóit a kivájt szemek, a kiontott belek, és a közben óhatatlanul fröcsögő testnedvek örvényébe, hogy az egymást gyors tempóban váltó szereplők (igazi, kimondott főhősünk nincs is, talán még igazán szimpatikus figura sem nagyon) hol a sablonok által elvárt, hol azoknak gyökeresen ellentmondó tettekkel lökdössék tovább az egyébként csak lassan csordogáló történetet a végkifejlet felé.

 

 

Az író érezhetően otthonosan mozog a zsánerirodalomban, és ügyesen lavírozik többek között a krimi, a bűnregény, a misztikus történet, na meg mindezek paródiája között (rendszeresen használ olyan hasonlatokat, amelyeket már épp ésszel nem is lehet komolyan venni, példul „Höksring levegője pállott, akár egy alzheimeres vénség pelenkájába szorult harmadnapos fing”), és a már fentebb említett különleges (gomba)városi miliő, illetve a város megalapításának sok évszázados története is mind-mind kiemelkedők és kiemelhetők, de számomra a kötet kimondottan sokat veszít az erejéből a sablonos és mélységet nélkülöző karakterek, a sokszor döcögős párbeszédek és nem túlságosan hiteles akciójelenetek, valamint a már elejétől kezdve fokozhatatlan és nem is mindig indokolt erőszak megint csak sokszor paródiába hajló ábrázolása miatt. Ami azért is különösen bosszantó, mert véleményem szerint ebben a nagyregényben óriási potenciál lenne, és bőven alkalmas lett volna arra, hogy komolyabb mélységet kapjon.

 

De félre a fanyalgással, hiszen mindezek mellett is tudom ajánlani ezt a kötetet, ám inkább csak azoknak, akik egy szépirodalmi igényű bűnregény helyett megelégszenek egy kimondottan ötletes környezetben játszódó, zsánerirodalmi elemeket általában okosan használó „hentelős” regénnyel, amelyben talán nem is a folyamatosan gyilkolászó maffiózóktól kell a leginkább tartani, hanem sötétben burjánzó gombáktól. Hogy ők egyébként mit is akarnak? Olvassátok el, és kiderül!

 

Nyitóképünkön a két szerző, Konrád József és Sepsi László néz velünk szembe.

Címlapon

mutasd mind