Egészen pitiáner módon, már Pádár Nikolettet és a SZUE-t is megpróbálja felhasználni a Fidesz Botka László támadására

A Szegedma szerint „nulla forintot »adott« a város a szegedi utánpótlás úszók nevelésére”. Csakhogy azelőtt a nulla előtt van még négy nulla, egy hatos, meg egy hetes is, azaz Szeged idén 7 millió 600 ezer forinttal támogatja az úszóegyesületet.
Garai Szakács László

2022. július 16. 10:09

Egészen
pitiáner módon, már Pádár Nikolettet és a SZUE-t is megpróbálja
felhasználni a Fidesz Botka László támadására

Hangzatos és hazug címmel számol be a Szegedma a legutóbbi sportbizottsági ülésről, ahol téma volt, hogy Szeged utánpótlás-nevelésére adható 10 millió forintos keretet hogyan osztja el a szakbizottság a pályázó egyesületek, klubok között.

 

A bizottság elé kerülő javaslatot a sporttanáccsal előzetesen egyeztették, azt a tanács jóvá is hagyta. Az ülésen a tízmillió forintot tizenhét utánpótlás-nevelő egyesület között osztották szét, olyanok között, akik korábbi működési költségre nem kaptak egyetlen forint támogatást sem.

 

A sportegyesületek működési költségeire egy hatvanmillió forintos keret áll az önkormányzat rendelkezésére. Ebből a keretből kapott hétmillió forintos támogatást a Szegedi Úszó Egylet.

 

Ezen felül a Modern Városok Kupájának a megrendezéséhez további 600 ezer forintos támogatást nyújtott Szeged az egyesületnek. Azaz a város csak az úszóknak a teljes utánpótláskeret 76 százalékát odaadta – máshonnan. Ezért adtak most tizenhét másik egyesületnek támogatást; a legnagyobb támogatási tétel egymillió forint volt.

 

A sokat emlegetett szolidaritásban ez is benne van: Szeged figyel arra, hogy a lehető legtöbb egyesületnek a teljesítményükhöz mérten a lehető legigazságosabban adjon támogatást a tehetséges gyerekek sportolásához.

 

Még ha ezt a szegedi Fidesz és a sajtója nem is érti, nem akarja érteni. Ez az értetlenség azért is baj, mert a szegedi úszók sem értik, hogy miért próbálják őket a jobboldalon politikai célokra felhasználni.