Édes a búcsú: harmincmilliós végkielégítés jár a kormányból távozó két tárca nélküli miniszternek

Süli János a paksi atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszter volt 2017 óta, amiért a 24.hu számításai szerint közel 250 millió forintnyi fizetést vehetett fel a végkielégítés nélkül. Annak ellenére, hogy Paks2 munkálatai jelentős csúszásban vannak, tehát a munkáját egészen biztosan nem látta el megfelelően. Nem meglepő tehát, hogy az új kormányban a beruházással kapcsolatos feladatokat nem külön miniszterre, hanem a kiváló orosz kapcsolatokkal (is) rendelkező Szijjártó Péter külügyminiszterre bízza Orbán Viktor.
Mager Andrea az állami vagyonért felelt tárca nélküli miniszterként négy éven keresztül, posztját szintén jogutód nélkül szüntetik meg.
A lap arra emlékeztet, a két tárca nélküli miniszter fizetését 2018 augusztusában emelték meg az akkori 1,1 millió forintról 5 millió forintra, hogy igazodjon az általuk irányított állami cégek és intézmények vezetőinek fizetéséhez. A többi miniszter ehhez képest jóval szerényebb emelésben részesült, illetményük még most sem éri el a 2 millió forintot. Így Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének és Benkő Tibor honvédelmi miniszternek mindössze 11,9 millió forint végkielégítés jár az 1 millió 979 ezres miniszteri fizetésük után.