Eddig négy halottat találtak a jejszki lakónegyednél, ahová orosz vadászrepülő zuhant

Összefoglaló az orosz–ukrán háború hétfői eseményeiről.
Cservenák Zoltán

2022. október 18. 00:13

Eddig négy halottat találtak a jejszki lakónegyednél, ahová orosz vadászrepülő zuhant

Az ukrán elnök mai videóbeszédében elmondta, hogy az orosz erők több dróntámadást is indítottak Kijevben, a gépek közül az ukrán védelmi erők néhányat lelőttek. Zelenszkij nem árulta el, hol történtek a támadások – jelentette a Reuters. 

 

Az ukrán elnök azt mondta:

 

„Úgy tűnik, hogy az ellenség egyesíti a maga gonoszságában államiságunk minden korábbi ellenségét. Alattomosan cselekszik – civileket öl meg, rombolja a lakásokat, az infrastruktúrát. A terrornak veszítenie kell, és veszíteni is fog, Ukrajna pedig győzni fog. És minden orosz terroristát bíróság elé állít – a parancsnokoktól a közkatonákig, akik bűnügyi parancsokat hajtottak végre”.

 

Hétfőn Oroszország több tucat dróntámadást intézett a főváros Kijev ellen, ezekben legalább négy ember meghalt és hárman megsebesültek.

 

Lakóépületek közé zuhant egy orosz repülő

Legalább négyen meghaltak, miután egy orosz katonai repülőgép az Ukrajna melletti Jejszk lakónegyedébe zuhant – jelentették orosz hírügynökségek. Jejszk az Azovi-tenger partján található, ami elválasztja Ukrajna déli részét és Oroszország déli részét. Az orosz hírügynökségek szerint a pilóták katapultáltak. A RIA hírügynökség szerint a gép egy Szuhoj Szu-34-es, szuperszonikus közepes hatótávolságú vadászbombázó volt, és egy katonai repülőtérről induló gyakorlórepülés közben zuhant le. Tass szerint a balesetet motortűz okozta. Az Interfax orosz ügynökség helyi forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy a lakóépület öt emelete ég, a felső emeletek bedőltek, és körülbelül 45 lakás megrongálódott.

 

Fogolycsere

Ukrajna bejelentette, hogy több mint 100 foglyot cseréltek ki Oroszországgal a Moszkvával folytatott, csaknem nyolc hónapos háború utáni első, csak nőkből álló cserében.

 

Négy halott szumi rakétacsapásokban

Szumi keleti régiójában négy ember meghalt, és többen megsebesültek, miután ma reggel rakétacsapásokat mértek energetikai infrastruktúrára.