Ebédidőben egy kicsit leszakadhat az ég

Teljesen váratlanul, a semmiből érkezhet meg a zápor, de bízzunk abban, ide sem ér.
Garai Szakács László

2022. május 30. 06:56

Ebédidőben egy kicsit leszakadhat az
ég

Napos, felhős szegedi égboltra ébredtünk, és a délelőtt úgy alakul, hogy a napból lesz a több. Majd – legalábbis a mostani meteorológiai modellek alapján – egészen gyorsan befelhősödik az égbolt ebédidő környékén és a gyors felhősödésből még gyorsabb eső hullhat: hevesen, látványosan. A hevesség, látványosság azt is jelenti, hogy nem esik sokáig – ha egyáltalán elered. Ezekben a tavaszi záporokban ugyanis benne van az is, hogy sokkal hamarabb képződnek, mint azt előzetesen kiszámolták a meteorológusok és az is, hogy egyáltalán nem alakulnak ki ott és akkor, ahol és amikor várták. A várható esőfelhők még a délután közepén továbbállnak, egyre jobban kiderül az égbolt, sötétedés után már inkább csak díszfelhők lesznek az égbolton; a huszonkilenc napos holdat mindez nem érdekli, 20 óra 40 perckor, tíz perccel napnyugta után ő is felfekszik aludni.

 

A levegő ma tizenegy fokról, tizennyolc fokig melegszik föl, éjszakára tizenháromra hűl vissza. A szél északon kezd és ott is fejezi be, de napközben észak-északnyugat és észak-északkelet felé is kitér, egyáltalán nem fúj ma hevesen.

 

A levegőminőség egészen jó. Olyannyira, hogy a szálló por koncentrációja kevesebb, mint az ózoné, nem is emlékszem vissza hirtelenjében olyan napra, amikor ne a szálló por lett volna az elsődleges szennyező anyag. Szóval ma tényleg nemcsak átvitt értelemben tiszta a levegő – ebből a szempontból. Ugyanis a polleneknél a helyzet nem sokat javult, sőt, az útifűfélék egészen durván tolják, de a csalán- és fenyőfélék is odateszik magukat; nem kellene...

 

 

Tegyék el az esernyőt, esőkabátot, ha ebédidőben ki akarnak menni gyorsan mondjuk a patikába, akkor lehet, szükség lesz ezekre.