Dugonics András szobránál koszorúztak 300 éves gimnáziumának diákjai: most teljesedik ki igazán az intézmény megalapításának célja

Szeged tudásalapú fejlődésének elindítója a három évszázada alapított piarista-gimnázium volt, amely mai formájában két identitást őriz, a katolikust és a névadójáét, Dugonics Andrásét, akinek szobránál hétfőn sok százan koszorúztak.
Dugonics András szobránál koszorúztak 300 éves gimnáziumának diákjai: most teljesedik ki igazán az intézmény megalapításának célja

Dugonics András születésnapján a szegedi piarista-gimnázium diákjai mindig megkoszorúzzák az iskola névadójának, a róla elnevezett téren álló szobrát, ám az idei alkalom különleges, mert a középiskola idén ünnepli fennállásának 300. évfordulóját – mondta el nyitó beszédében Jusztinné Nedelkovics Aliz. Az iskola igazgatója örömét fejezte ki, hogy a megemlékezés-sorozat egyszerre az iskola, a város és a helyi Dugonics Társaság ünnepe.

– Ha a piarista-gimnázium semmi mást nem tett volna, mint hogy falai között végzett egykoron Dugonics András, már akkor beírta volna magát a magyar művelődéstörténetbe. De ennél sokkal többet tett – fogalmazott Csapó Benő professzor, a Dugonics Társaság elnöke. – Az iskola háromszáz évvel korábbi megalapítása a tudásalapú fejlődést indította el Szegeden, amely ezekben az években teljesedik ki. Ellentétes hatások formálták az iskola történetét: óriási kataklizmát jelentett a gimnáziumnak a trianoni békekötés, mert beiskolázási körzetének jelentős részét elveszítette.

Csapó Benő, a Dugonics Társaság elnöke, Szeged díszpolgára. Kattintson fönti képünkre, nézze meg Iványi Aurél galériáját!

Ám ekkor települt Kolozsvárról Szegedre az egyetem, amely komoly lökést jelentett a középiskolának. Csapó Benő jelképesnek nevezte, hogy a téren egymással szemben áll Dugonics András és Szent-Györgyi Albert szobra. A közelmúltra utalva jelezte: innen indult a világhírnév felé Karikó Katalin, aki a koronavírus elleni vakcinával százmilliók életét menthette meg. A tudomány jelenlegi helyére és szerepére utalva a professzor Petőfit parafrazálva úgy fogalmazott:

„a szellem napvilága még nem világít be valamennyi ablakon.”

Szénási Róbert Szeged nevében köszöntötte az emékezőket

– Sokat elmond egy iskoláról, ha tanulói között olyanokat találunk, mint mások mellett Bálint Sándor, Bibó István, Juhász Gyula, Katona József, Klapka György, Löw Immanuel és Zsigmond Vilmos – hangzott el a Szegedet képviselő Szénási Róbert önkormányzati képviselő beszédében. – Matematikai és geometriai fogalmak egész sorát alkotta meg Dugonics András – például az egyenlet és a gömb szavakat – így a nagy előd akkor is velük van, amikor erről nem tudunk.

– A név mindig kötelez és a név mindig identitást ad – ezt már Szakál Ádám piarista rendfőnök mondta. Úgy vélte, a szegedi középiskola kettős identitású. Egyfelől piarista, ezért Rómához tartozik, másfelől Dugonics András szelleme jelenti önazonosságának másik felét.

A piaristák mindig törekedtek az ingyenességre, ez igaz, az oktatásra is. Ám a rendfőnök hozzátette: tisztában van azzal, hogy esélyegyenlőség még ma sincs a diákok között az oktatásban.

Dugonics András azért volt sokoldalú és kivételes ember, mert kora kérdéseit kereste, és azokra igyekezett választ adni. Szakál Ádám annak a véleményének adott hangot, hogy piarista diákok feladata ma ugyanez: rátalálni a ma kérdéseire, és válaszolni azokra.

B. P.

Tovább olvasom