David Pressman Botka Lászlónál: Lenyűgöző a városháza Díszterme! (frissítve)

A polgármester a Díszteremben röviden beszélt Szeged történelméről, majd zárt ajtók mögött tárgyalt David Pressmannel. Az amerikai nagykövetet lenyűgözte a városháza Díszterme, azt mondta, ehhez hasonló csodálatos polgármesteri hivatali termet keveset látott eddig. A találkozón a kétoldalú kapcsolatokról beszéltek, szóba került Szeged és Toledo testvérvárosi kapcsolata is.

A városháza előtti látogatásán David Pressman elment a Motiváció Tanodába és a Deák Ferenc Gimnáziumba is. A polgármesteri találkozó után a Szegedi Tudományegyetemre tart, itt találkozott az egyetem vezetésével, majd délután a zsinagógát is megnézi.
Szeged polgártmestere a Facebook-oldalán ezt írta a találkozóról:
„Szó esett Szeged zöld és gazdasági fejlesztéseiről, valamint arról, hogyan tudjuk tovább erősíteni a gazdasági, kulturális és oktatási együttműködésünket.
Szóba került az is a megbeszélésen, hogy az önkormányzatokat sújtó kormányzati döntések hogyan befolyásolják a városunk jelenét és jövőjét, valamint arról is beszéltünk, hogy több amerikai cég is működik Szegeden, ami jelentős gazdasági lehetőségeket kínál a városunknak.”