Csapó Benőt, Szeged díszpolgárát hetvenedik születésnapján köszöntötte Botka László

Szép hagyomány, hogy a város díszpolgárait kerek születésnapjukon köszönti a polgármester. Hétfőn délelőtt Botka László városházi dolgozószobájában köszöntötte fel a most hetven éves Csapó Benő neveléstudományi professzort, akit 2016-ban választottak Szeged díszpolgárává.
Rafai Gábor

2023. március 06. 12:16


        Csapó Benőt, Szeged díszpolgárát
hetvenedik születésnapján köszöntötte Botka László

A Prima Primissima-díjas egyetemi tanár, a Szegedi Tudományegyetem Neveléstudományi Intézetének vezetője, harmadik éve pedig a Magyar Tudományos Akadémia Közoktatás-fejlesztési Kutatási Programját is vezeti. 1953. március 5-én született a Veszprém vármegyei Szentgálon, de több mint ötven éve Szegeden él.

 

 

– Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy teljes szakmai pályafutásom alatt azzal foglalkozhattam, amit szerettem, amihez kedvem volt és ez az elmúlt években is így volt. Remélem, hogy még néhány évig így is marad. Több olyan befejezetlen, félkész cikkem van, amit most szeretnék befejezni. Van egy nagyon jelentős kutatási programunk, amit még 2003-ban indítottunk, a tanulók longitudinális követése, amiben eddig óriási tömegű adat halmozódott fel. Ezeket szeretnénk a kollégáimmal egy kicsit gyorsabb ütemben publikálni – mondta a professzor arról, hogy mivel tölti mostanában a hétköznapjait.

 

Csapó Benő a hazai oktatás jelenlegi helyzetével kapcsolatban elmondta, mindnyájan fontosnak tartjuk, hogy Magyarország tanult emberekkel legyen tele, többek között azért is, mert kimutatható, ha egy országban jól képzettek az emberek, akkor annak a GDP növekedésre jól kiszámítható befolyása van.

 

– Sajnos, Magyarország nem áll olyan jól a tanulás terén. Bármilyen indikátort nézünk azt látjuk, hogy az utóbbi években romlanak a diákok készségei, eredményei. Nem növekszik az érettségizők száma, és megállt a növekedésben a diplomát szerző fiatalok száma is, pedig ez a legfontosabb faktor ahhoz, hogy a gazdaság növekedni tudjon. 

 

Csapó Benő elmondta, a problémák okait vizsgálva kiderült, egyre korábbi életkorra kell visszamenni és az óvodából az iskolába való átmenetet kell jobban megvizsgálni, mert itt kezdődnek a lemaradások. Pedig az alapvető készségeket, szövegértést, matematikai készségeket, természettudományos gondolkodást itt kell elkezdeni fejleszteni.

 

Megtudtuk azt is, Csapó Benőnek nagyon sokféle hobbija van, ezért azután egyikre sem tud igazán fókuszálni. Gyermekkora óta szenvedélyes fotós, de mára nagyon lemaradt a fotói rendezésével, ezért a közeli jövőben ezeket szeretné csoportosítani, albumokra rendezni, és egyre többet utazna is.

 

– Szerencsés vagyok, mert szerető család és szerető kollégák vesznek körül, de Szeged polgáraitól is sok szeretet kapok és ez nagyon jó érzés.

Vélemények

mutasd mind