Csaknem kétszer annyiba kerül a karácsonyi menü, mint tavaly

Feltehetőleg már magasabb az élelmiszer infláció, mint az utolsó hivatalos adat.
Kékes Viktória

2022. december 06. 09:38

Csaknem kétszer annyiba kerül a karácsonyi menü, mint tavaly

A KSH szerint októberben negyven százalékos volt az élelmiszerek drágulása, a G7 viszont saját mérései alapján 54,3 százalékos élelmiszer inflációról számolt be. Saját tapasztalataink szerint mindkét értéket már régen meghaladta a pénzromlás mértéke, különösen az élelmiszerek esetében

 

A hvg.hu ilyen körülmények között indult el, hogy beszerezze a karácsonyi vacsora hozzávalóit. 

 

Azt találták, hogy első mérésük, 2016 óta gyakorlatilag megduplázódott a kosár értéke, a drágulás mértéke pedig egy év alatt majdnem kétszerese volt az előző öt évben összesen felhalmozott áremelkedésnek.

 

Összességében most a halászlé, a pulykasült, a töltött káposzta és a mákos bejgli ára átlagosan 16 ezer 270 forintból jött ki – 2021 végén még éppen 11 ezer forint alatt maradt. Ha ebbe nem számoljuk bele a piacon fellelt, így a bolti kosárba be nem kerülő tételeket (egész ponty, pontyszelet, savanyú fejes káposzta), a menü ára 6167 forintról 9350 forintra emelkedett. A kosárnál azt is megnézték, a hozzávalók megvásárlásához mennyi pénzre van szükség. Ebben az esetben az átlagár már majdnem 12 ezer forintnál jár a tavalyi, 8 ezer forint körüli értékhez képest. 

 

A módszertan
 

A hvg kosarába most is a halászlé, a töltött káposzta, a pulykasült és a mákos bejgli négy főre számított hozzávalói kerültek. Most is ugyanazokon a napokon (november 29-30.) nézték meg a választékot az Aldi, a Lidl és a Penny egy budapesti üzletében, illetve az Auchan, a Prima, a Spar és a Tesco internetes boltjában. Három terméket fővárosi piacokon kutattak fel: az egész pontyot, a pontyszeletet és a fejes savanyú káposztát, ezeknél a tapasztalt árakat átlagolva számolták.