Franciaország magyarországi nagykövete éveken át dolgozott a francia védelmi minisztériumban, az orosz–ukrán háborúról nemcsak egy átlagos diplomata rálátásával tud beszélni. Előadásának bevezetőjében arról beszélt, legtöbben úgy éltük meg az egy évvel ezelőtt kezdődött inváziót, mintha egy II. világháborús dokumentumfilmet láttunk volna... Ki gondolta volna a XXI. században, hogy atomfegyverekkel fenyegetik? – tette fel a költőinek tűnő kérdést.

Majd azt is megjegyezte, az orosz csapatok megindulása egy klasszikus stratégiai esemény volt, amire igazából lehetett volna készülni. „Csakhogy a stratégiai esemény gyakran olyan, amit nem akarunk látni...” És még mindig van egyfajta háborús köd Európában, emiatt is nagyon nagy szerénységre van szükség, közölte, majd ezután a háború hét tanulságáról beszélt:

1. A nagy intenzitású háború visszatért Európába. És erre nem voltunk felkészülve. A Nyugat béke- és technológiai illúziója mindent elfedett. A második világháború óta nem volt közvetlen fegyveres összecsapás két nagyhatalom között. Eddig azt gondoltuk, azért nem történhet meg, mert túl sokba kerül: tévedtünk. Privatizálódtak is a háborúk, hadseregek, lásd a Wagner magánhadsereget, azaz megváltoztak a szereplők. „Nincsenek klasszikus dátumok, se kezdete, se vége nincs a konfliktusoknak.” Az is egyértelmű, hogy megsértette Oroszország az ENSZ alapokmányát, emiatt ha egyszer vége lesz a háborúnak, felelnie kell. És az is kiderült, egy ilyen nagy intenzitású háború visszahozta a nukleáris retorikát is. – Ebben benne van a nukleáris fegyverek világszintű elterjedése, ami legalább olyan aggasztó, mint maga a háború – jegyezte meg Claire Legras.
2. A háború mindenhol zajlik: a kibertérben éppúgy mint a tengeren vagy a szárazföldön. Az ukránok a part közelében jók, az oroszok a nyílt tengeren. A patthelyzet azért is alakult ki, mert egyik fél sem tud légi fölényt kialakítani. Az információs csata döntő fontosságú, itt Ukrajna előnyben van. Az orosz kommunikációs stratégia egyértelmű kudarcot vallott.
3. Nehéz megérteni a szándékokat. A racionalitások teljesen eltérőek. Oroszország lerohanta Ukrajnát, bármennyire is képtelenségnek tűnt ez, a háború elindulása előtt.
4. Lassan oszlik a háborús köd. De ami aggasztó, azok a háborús veszteségek: ekkora véráldozatra igazából Oroszország sem volt felkészülve.
5. Mindkét oldalon nagy erkölcsi erőre van szükség. Az oroszok az emlékezet narratívájába kapaszkodnak. Csakhogy Oroszországot a rendszerszintű hazugságok folyamatosan gyengítik.
6. Oroszország már a háború előtt hadigazdaságra állt át. Ukrajna pedig ma már csak a Nyugat támogatásában bízhat.
7. A polgári és katonai képességek folyamatos kombinálása is újdonságot jelent. Ezt is meg kell tanulnunk.

Oroszország végig az ukránok összeomlására épített, sikertelenül. És nem számítottak ennyire nagy egységességre sem. Oroszország egy éve azt mondja, reagál a támadásokra.

És bár lassúnak, nehézkesnek tűnnek a válaszlépések, a jogi keretek elképesztően fontosak. Új stratégiai koncepcióra van szükség a NATO-ban és az Unióban is. Ennek a keretei alakulnak most ki. Egy kicsit megkésett stratégiai fejlődés zajlik, de elindult, ez a legfontosabb. „Véget ért az, hogy Európa vegetáriánusként ül a húsevők asztalánál.”

Az előadás utáni sajtóbeszélgetésen Claire Legras a magyar kormány kommunikációjáról azt mondta, nem szeretné érdemben kommentálni, mindenesetre sokszor furcsa, hogy miközben Orbán Viktor miniszterelnök megszavazta a szankciós csomagokat, aközben kifelé olyan a magyar kormány retorikája, amilyen.