Szalay Ferenc festőművésznek (1931–2013), aki tanárom volt a Tömörkény István Művészeti Szakközépiskolában, Mártély határában volt egy szélmalma, ahová időnként kulturális/művészeti délutánokat/esteket szervezett barátainak/tanítványainak.

Egy ilyen alkalomra meghívta Szalai Józsefet és Gerencsér Ferencet, akik Rácz Aladár cimbalomművész tanítványai voltak a Zeneakadémián. Akkor én is ott szorongtam a malom falépcsőjén rajongva. Ott lehetett édesanyám is, aki a szegedi Bartók Béla Művelődési Központ igazgatójaként azon nyomban meghívta a művészduót a Bartókba.

El is jöttek. A koncert 1973. április 19-én este 7 órakor volt a nagyteremben, telt ház előtt – ahogyan ez az archívumban megtalált plakátról is leolvasható. (A belépődíj 10 forint, diákoknak 5 forint volt.)

Műsorukon Couperin, Daquin, Scarlatti, Bach, Bartók és Szokolay művei szerepeltek, ahogyan ez olvasható az akkoriban forgalomba került nagylemezük borítóján is.

A két középkorú, kopaszodó művész egymással szemben cimbalmozott. Úgy ültek ott, mintha ikertestvérek lennének, vagy akár önmaguk tükörképei. Sokan mosolyogtunk is ezen. (Karinthy után szabadon: „Továbbá azt álmodtam, hogy két cimbalmos voltam, és zenéltem egymással.”)

E rendezvény annyira sikeres volt, hogy a Muzsikáló Udvar két év múlva, 1975-ben megismételte a városháza udvarán.

Simoncsics János

Nyitóképünkön Budapesten készült 1970-ben a Magyar Rádió stúdiójában. Előtérben Lőrincze Lajos nyelvész, a háttérben Szalai József és Gerencsér Ferenc cimbalomművészek – akár a Bartókban, Szegeden, 1973-ban (fotó: Fortepan/Szalai Zoltán)