Bozóki András: folyamatos az önkényuralom kiépülése

A korábbi kultuszminiszter a Népszavának adott interjút arról, hogy az Orbán-kormány leszámol a színházakkal. Bozóki András szerint a miniszterelnöknek személyes elszámolni valója is lehet a színházi szakmával.

2021. február 21. 09:43

Bozóki András: folyamatos az önkényuralom kiépülése

Bozóki szerint nem meglepő, hogy tavaly felpörgött a kultúrharc Magyarországon, úgy látja, ez az Orbán-rendszer dinamikájának része. 

A politológus, egykori kultuszminiszter úgy fogalmazott:

„az önkényuralom kiépülése 2010 óta folyamatosan tart: hol nekilódul, hol kevésbé, de eddig még nem állt meg. Most már ez történelmi léptékben zajlik, 2010 óta tizenegy év telt el, épp annyi, amennyi például 1945 és 1956 között”.

Bozóki szerint az önrendelkezés eltiprása, a nyilvánosság körének beszűkítése, a kritikus intézmények és szereplők elhallgattatása az önkényuralmi rendszer kiépülésének logikájából ered.

Úgy látja, hogy az Index megszállása és az Színház- és Filmművészeti Egyetemen történtek is beleillenek a sorba, sőt, általában véve, az egyetemek modellváltása is ide tartozik.

„Így hallgattatja el az Orbán-rezsim a vele egyet nem értőket. Azóta is folytatódik a rendszer támadása, ami a pécsi és szegedi egyetemek fideszes kontroll alá helyezésében öltött testet, de a Klubrádió frekvenciájának megvonása is beleillik a sorba” – mondta Bozóki a Népszavának.