Botka László gyászbeszéde: Kidőlt egy oszlop, de Szalay István emlékét tisztelettel megőrizzük

Cservenák Zoltán

2022. szeptember 16. 16:55


        Botka László gyászbeszéde: Kidőlt egy oszlop, de Szalay István emlékét tisztelettel megőrizzük

Szeged polgármestere Szalay Istvánról a többi között úgy fogalmazott:

 

Egész életét Szeged fejlődésének, a diákok tanításának, az összetartozás erősítésének szentelte. 

 

Botka László gyászbeszédét változtatás nélkül közöljük.

 

„Városunk nevében búcsúzom most Szalay Istvántól, aki nemcsak Szeged politikai és tudományos életében alkotott maradandót, de közösségünknek is mindig megkerülhetetlenül fontos szereplője, szervezője és formálója volt. Aki egész életét városunk fejlődésének, a diákok tanításának, az összetartozás erősítésének szentelte. 

 

Naphosszat sorolhatnánk azokat a fontos eredményeket, amit tanárként, tudósként, politikusként vagy épp a közösségünkért dolgozó civilként elért. De engedjék meg nekem, hogy a személyes jó viszony miatt most ne ezekről beszéljek. Fogják, fogjuk még méltatni sokan és sokszor a kiváló Szalay Istvánt. Én most egy személyes történet szeretnék megosztani búcsúzásul. 

 

 

Politikai pályafutásunk egyszerre indult, 28 évvel ezelőtt, 1994-ben. Te akkor lettél Szeged polgármestere, én akkor lettem Szeged országgyűlési képviselője. Te 50 éves, köztiszteletben álló főiskolai főigazgató tanár voltál, én alig 20 éves, pályám és felnőtt életem kezdetén álló fiatal. Furcsa, hogy ilyen hosszú ismeretség és kapcsolat után is az embernek a másikról elsőre jelentéktelennek tűnő történetek maradnak meg örök emlékként, amelyek mégis mindennél kifejezőbbé és fontosabbá válnak később.

 

Polgármesterként az volt a szokásod, hogy szombaton reggel bementél az üres városházára, mondván, hogy „akkor legalább békén hagynak”. Előtte felkéretted magadhoz a fellelhető összes aktát. Én gyakran bementem hozzád, mert akkor legalább nyugodtan tudtunk beszélni. 

 

Emlékszem, egy szombati reggel én is megyek a csendes városháza folyosóján, csak a polgármesteri irodában ég a lámpa. Benyitok hozzád, az egész irodában térdmagasságig iratokkal van beterítve a padló, te pedig ott állsz középen mackónadrágban. Megláttál, rám mordultál, hogy „Ne nyúlj semmihez! Itt mindennek helye és rendje van!” Én pimaszul visszaválaszoltam, hogy „miről beszélsz Pistám, tiszta kupi az egész, csoda, hogy nem veszel el benne”. Majd te hosszan elkezdted bizonygatni, hogy már pedig ebben rendszer van. Én értetlenül álltam, az egészből semmit sem értettem, „ötismeretlenes” egyenletnek tűnt, amit csinálsz. Aztán egyszer csak varázsütésre hirtelen beugrott, „Most már értem” – mondtam. „Balra teszed azokat az ügyeket, amiket neked kell megoldani, jobbra pedig azokat, amiket majd megold az élet”. „Na látod, most már te is érted” – mondtad nekem elégedetten, „ezt akartam tudományosan elmagyarázni. Tanuld meg, az a lényeg, hogy a kettőt mindig képes legyél megkülönböztetni, és soha ne keverd össze!”

 

Sok ügyet megoldottál matematikusként, tanárként, iskolaszervezőként és polgármesterként is. Hálásak vagyunk neked ezért. 

 

Mert tudjuk, hogy egy város nemcsak paloták és házak, kő beton és kavics. Egy város igazi oszlopai azok a kiváló személyiségek, akik tudásukkal, tehetségükkel, munkájukkal nagyobbá, sikeresebbé és szebbé tették Szegedet. 

 

Ma kidőlt egy ilyen oszlop, de Szalay István emlékét tisztelettel megőrizzük itt, a Tisza-parton. 

 

Nyugodj békében!