Botka László: A szegedi eredményeket illetően nagyon optimista vagyok (frissítve)

Meggyőződésem, hogy nagy többséggel fog győzni Szegeden az egységes ellenzék listája, és a jelöltek is – osztotta meg véleményét szavazása leadáskor Botka László szegedi polgármester, aki feleségével és két lányával érkezett voksolni az Űrhajós utcai iskolába.
Bod Péter

2022. április 03. 21:52


        Botka László: A szegedi eredményeket
illetően nagyon optimista vagyok
       (frissítve)

– Most először jöttünk négyen választani a családdal, mert középső lányom, Veronika most töltötte be a tizennyolcadik életévét. Olyan élethelyzetben vagyunk, hogy minden országgyűlési választáson eggyel többen vagyunk. A következőn legkisebb lányom, a jelenleg tizennégy éves Valéria is részt fog venni – mondta el a Weöres Sándor Általános Iskolában működő szavazókörben Botka László polgármester.

 

Az országgyűlési kampány szegedi eseményeiben vett részt az elmúlt hetekben és hónapokban Botka László, aki úgy fogalmazott: nagyon optimista a szegedi eredményeket illetően. A polgármester osztja a politikai elemzők véleményét, ami szerint nagyon szoros eredmény fog születni, és a részvételi arány ebben az esetben nagyon fontos lesz.

 

 

– Nagyon boldog vagyok, mert saját szavazókörömben soha ekkora tömeget még nem láttam – hallhattunk tőle, amit alátámaszt, hogy a polgármester családtagjaival együtt negyven percnél is hosszabb ideig várakozott, míg leadhatta szavazatát.

 

– Óriási a tétje a mai választásnak, a legutóbbi választásokkal szemben ez nyitott verseny. Meggyőződésem, hogy nagyon komoly esélye mutatkozik a kormányváltásnak. Ehhez az kell, hogy minél többen vegyenek részt a szavazáson – fogalmazott a Szeged Televíziónak és a Szeged.hu-nak Botka László.

 

Tetszik az egységes ellenzék választási programja a szegedi polgármesternek. Mint megtudtuk: az önkormányzati program kidolgozásában részt vett Botka László. Tette azt azért is, mert a Fidesz az elmúlt tizenkét évben megszüntetett minden autonómiát az országban, ennek megfelelően az önkormányzatiságot is.

 

– Kormányváltás esetén Szeged visszakapja a szabadságát – vélekedett a polgármester.